Mindig várunk valamire. Mindig kötjük valamihez a boldogságot.

Majd ha lesz párom! – mondogatjuk, de ha megvan a nagy Ő, akkor így sóhajtozunk - Majd ha lesz egy házunk! Majd ha lesz egy kocsim! Majd ha születik egy kisbabám! Majd ha lesz munkám! Majd ha jobb munkám lesz! Majd ha kevesebb munkám lesz! Majd ha ovis lesz a kisbaba! Majd ha iskolás lesz! Majd ha felnőtt lesz és kirepül! Majd ha megházasodik! Majd ha nyugdíjas leszek! Majd ha unokám lesz! Majd ha nagyok lesznek az unokák… Magadra ismersz? Rájöttél, milyen csapdái vannak ennek a gondolkodási folyamatnak? Mindig várunk valamire. De miért? A célok kellenek az életbe: persze, hogy akarunk házat, munkát, kisbabát, és jobb munkát, és nagyobb házat, és több szabadságot…. De tényleg az kell a boldogsághoz?

 Tényleg csak akkor akarunk boldogok lenni?

Hát ne várj egész életedben valamire, mert így gyorsan elszalad, és a végén azt mondod majd, milyen boldog is voltam, de észre se vettem. Hát örülj az útnak is, ne csak a célnak; vedd észre a boldogságot az életedben, és merj boldog lenni! Vedd észre a szép dolgokat, az apró dolgokat. Mert végül rájössz, nem akkor voltál boldog, amikor meglett az autó, hanem amíg vártál rá….

Te mihez kötöd a boldogságod?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.