Mindannyian éltünk már át bűntudatot. Kellemetlen érzés, amikor szívesen visszaforgatnánk az idő kerekét, hogy ezt, vagy azt másképpen csináljuk vagy éppen meg nem történté tegyük. Bűntudatot akkor is érezhetünk, mikor kudarcba fullad a megfelelési szándékunk saját magunk, de még inkább a környezetünk számára. Ez szorosan kapcsolódik a maximalizmushoz.   A kérdés csak az: hogy nekünk vagy mások számára volt nem megfelelő a viselkedésünk vagy a tetteink.

A bűntudatkeltés a manipulálás eszköztárának legfényesebb darabja, amikor a másik ember lelkiismeretével játszunk és fizikai kényszerítés nélkül (természetesen lelki erőszak lehetséges) vesszük rá bizonyos dolgok megtételére. Kit lehet jól manipulálni? Aki kényes a környezete véleményére, akinek fontos, hogy mások előtt jó színben tűnjön fel, aki nagyon meg akar felelni a számára érzelmi vagy más szempontból fontos emberek számára. Aki nem rendelkezik stabil értékrenddel, nem tudja elfogadni és szeretni saját magát, az folyamatosan a környezete visszajelzéseire fog figyelni, hogy valamit most jól tett-e vagy sem. Ez egyfelől jó, mert a visszajelzésekből adódó bűntudat érzése motivációt jelenthet a változásra és kontrollt is jelent, hogy „ne szaladjon el velünk a ló”.. Azonban ez csak akkor működik így, ha a figyelmeztető fél építő és nem manipuláló szándékkal teszi ezt meg. Amennyiben a szándék mégis manipulatív, akkor ez ellen a célszemély igen keveset tehet. Persze mondhatnám azt, hogy ne figyeljen a környezetéből jövő információkra, de ez nem megy egyik percről a másikra. Mint minden mást, ezt is tanulni kell.

Az első lépés az önelfogadás. Elfogadjuk saját magunkat, biztosak vagyunk a döntéseinkben és nem rezeg meg a léc, ha a környezetünk kritikát fogalmaz meg velünk szemben. Ki tudunk állni döntéseink és azok következményei mellett, hiszen korábban mérlegeltünk és jóhiszeműen hoztuk meg azokat. A második lépés az, hogy el kell döntenünk, hogy milyen elvárásoknak akarunk megfelelni. Fontos, hogy elsősorban a saját elvárásainknak feleljünk meg és szem előtt tartsuk, hogy mindenki igényeit nem teljesíthetjük. A legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.

 

Te gyakran érzel bűntudatot? Ha igen, akkor mi miatt? Észre szoktad venni, ha manipulálnak?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://raknelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr621371606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ildsisy 2009.09.10. 09:35:14

Az utolsó kérdésre tudok válaszolni: igen, rögtön észreveszem ha manipulálnak...nem nagyon foglalkozom evvel, lehet, hogy ez kicsit baj, de lerázom a gondolatokat magamról, amilyen gyorsan csak lehet! Mert csak ezt tudom tenni.Ha mégis tudok ellene tenni, az jó érzéssel tölt el...

balazsisandor · http://bakasztorik.blog.hu 2009.09.20. 10:33:36

Mindaddig éreztem bűntudatot ("csak pár évtized"), míg meg nem tanultam: Ne próbálj meg mindenkinek megfelelni!
Míg sorrendet nem állítottam, mi a fontos, mi nem. Mi ami közelebb visz a célomhoz, mi nem.
Ami nem, azt nem csinálom, és kész.
Persze ez sem ment egyik napról a másikra...
süti beállítások módosítása