Gyerekkorunkban sokat sírunk. Sőt! Élettani okokból kifolyólag születésünk után az első levegővétellel sírva köszöntjük a környezetünket. Mégis a neveltetésünk során megtanuljuk elveszteni ezt a képességünket (ez leginkább a férfiakat érinti) és megtanulunk „befelé sírni”. A legtöbbünk ismeri ezt az érzést. A sírást gyakran a gyengeség jeleként tekinti társadalmunk normarendszere. Gyermekeinknek már igen kis korban megtanítjuk, hogy: „Ne sírj! Katonadolog! Látod, már nem is fáj!" Ezzel a kisgyerek szép lassan megtanulja, hogy sírás ne szerepeljen  érzelmei kifejezésének eszköztárában.  Valójában a gyengeség éppen az, ha nem sírunk. Azok az élmények (legyenek pozitívok vagy negatívok), amelyeket nem élünk meg az adott helyen és időben bennünk maradnak. Ezután itt a látszólagos védfalak mögött, a testünkben fejtik ki pusztító hatásukat. Persze ekkor már a kontrollt nehéz fenntartani az egyre jobban feszülő érzésekkel, érzelmekkel szemben. Ezért ha valami szörnyű dolog történik velünk vagy környezetünkkel, akkor előbb vagy utóbb elsírjuk magunkat. Megtelik a „belső tartály”. A sírás megszabadít a belső feszültségektől, a stressztől. Utána minden esetben megkönnyebbülünk. Mintha egy szikla esett volna le a mellkasunkról.

A sírás egyfajta tabu dolog. Figyeld csak meg a környezetedben: ha egy felnőtt sír, akkor az emberek sokszor nem tudnak ezzel a helyzettel mit kezdeni. Nem igazán tudják kezelni. Sokan tétováznak az ilyen helyzetekben: megvigasztaljam, tudok neki segíteni, vagy kell e egyáltalán foglalkoznom vele?

Szerintem az az igazán erős személyiség, aki minden helyzetben tud sírni, ha ezt a belső érzelmi reakciók megkövetelik. Szituációtól, földrajzi helytől függetlenül. Nem kíván megfelelni a környezetének. Képes arra, hogy nyitott legyen és megmutassa ki is ő valójában. Képes levetni az „álarcot”. Nem fél attól, hogy kihasználják, kicsúfolják, esetleg megvetik. Végső soron ugyanis nem a mások véleménye számít, hanem hogy mi is jó neki.  A helyes életvezetéshez hozzátartozik a sírás, ahogy az is, hogy mindig tudjam a következő kérdésre a választ: Mi a jó nekem? A válasz azonban csak az első lépés. Ami jó nekem, azt meg is kell valósítanom a saját életemben.

 

Te tudsz sírni? Egy jó filmen? Vagy mikor fáj valami?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://raknelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr821781091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VKI · http://raknelkul.blog.hu 2010.02.22. 15:54:22

Kiegészíteném annyival, hogy a sírás letiltása odáig is fajulhat, hogy amikor végül megtelik ez a belső tartály, és elsírja magát az ember, az sem hoz megkönnyebbülést, oldódást, inkább egyfajta bűntudatot, hogy "milyen gyenge vagyok".
Néha újra meg kell tanulni sírni! Nyilván nem jó, ha szomorkodunk dolgokon, vagy sokáig egy negatív állapotban maradunk, de ha kell, jöjjön ki, engedjünk neki szabad utat, kezeljük úgy, mint egy túlfolyót. Ha kell, sírunk, aztán feltöltődve előrenézhetünk a megoldás felé, pozitívan, újratöltődve, stresszmentesen.
süti beállítások módosítása