Azt hiszem, ezt akkor érzi az ember, ha mindenkiből és mindenből elege van.  A torkig vagyok érzéséhez párosul(hat) a torok szúrós, égető fájdalma, az orrfolyás, szemkönnyezés, a rekedtes, gyenge hang, erőtlenség, esetleg gyenge hőemelkedés, fejfájás.

 Mitől lesz „torkig vagyok” érzésem?

1.       Túlhajtom magam. Amikor feszített tempóban dolgozom, keveset pihenek, sok a stresszor az életemben. Nem tudok megálljt parancsolni magamnak, ahogyan nem tudok nemet mondani a főnök, a munkatársak vagy éppen valamelyik családtag, barát kérésének. A testem pedig idővel benyújtja a számlát. Előfordult már veled is, hogy egy pörgős hét után, hétvégén, amikor pihenhettél volna, ágynak dőltél? A testünk könnyedén hitelez, de kíméletlenül behajtja az adósságot.

2.       Úgy érzem, hogy a konfliktushelyzetekben mindig én vagyok a vesztes. Hiába képviselem az érdekeimet, a többi fél ezt nem akarja meghallani. Érezted már úgy vita közben, hogy a másik fél úgy reagált mintha ott sem lennél az adott helyiségben? Ilyenkor erőtlennek érzem magam, a kimondásra szánt információ bennmarad, rekedtté válok tőle.

3.       A környezetem figyelmét szeretném magamra irányítani, de senki nem akar figyelni. Felemelem a hangomat, megerőltetem a hangszálaimat. A figyelem fenntartása óriási energiákat követel az embertől. Minél kevésbé motivált a célközönség, annál többet.

4.       Nem vagyok őszinte. Ezt a tulajdonságom nem valami ártó szándék, inkább az önbizalomhiány vezérli. Nem érzem magam elég erősnek, hogy megmondjam a másiknak, hogy mi bánt. Főleg, ha a problémám vele kapcsolatos.

 Torkig vagyok érzése elég gyakran van az embernek. Ennek a két fő vonulata, hogy nem veszi figyelembe a test, a lélek figyelmeztető jelzéseit, valamint nem képes kiadni magából a negatív érzéseket.

Mi a megoldás?

Szakítsunk minden nap legalább egy fél órát pihenésre (az alváson kívül). Mint láthatjuk, ha nem tesszük, akkor egy megfázás teszi meg helyettünk. Ez a pihenés lehet relaxáció zenehallgatás, tv nézés, séta a ház körül, beszélgetés, hangszeren gyakorlás, valamilyen sporttevékenység. Fontos, hogy mindezek örömet okozzanak, rólunk szóljanak és eltereljék a figyelmünket a holnap problémáiról.  Most jön a legnehezebb: gyakoroljuk, hogy kimondjuk azokat a dolgokat, amelyek bántanak.  Jelezzük ezt a másik felé. Tanuljuk meg mások előtt is vállalni a véleményünket.

Nos, nem írtam semmi különleges receptet. Szerintem ezt mindannyian tudjuk. Ott van a fejünkben. De vajon csináljuk-e mindennap? Őszintén?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.