Sokféle tudás létezik az emberi életben, én itt most a betegségeinkkel kapcsolatos tudásról szeretnék beszélni.

Azt tapasztaljuk, hogy a betegeink problémáikkal, betegségükkel kapcsolatos információk garmadáját birtokolják.

Az információszerzés több szinten történik.

0. szint: Általában van egy előzetes információkeresés, amikor az ember a tünetei alapján tájékozódik a barátitól, ismerőseitől, illetve az interneten a feltételezett betegségéről. Ilyenkor előfordul, hogy a beteg öndiagnózist állít föl, illetve egy hozzá nem értő személy diagnosztizál nála valamit („Tiszta depressziós vagy.” „Nekem is így nézett ki az anyajegyem, amiről aztán megállapították, hogy rosszindulatú.”). Amikor orvoshoz, szakemberhez fordul az ember, még akkor is előfordul, hogy a váróban a betegek a saját tüneteikről beszélnek, információt cserélnek.

1. szint: A szakember diagnózisa. Vizsgálatok sorozata után a beteg kap egy diagnózist a betegségéről, annak lefolyásáról, kezeléséről, a lehetőségekről: magyarán egy csomó információt zúdítanak a nyakába. A betegsége kimeneteléről vagy pozitív, vagy negatív prognózist kap, ritkán semlegeset. („Két hét alatt elmúlik.” „Jól műthető.” „Gyógyszeres kezeléssel tünetmentessé tehető.” „Nem tudunk segíteni Önön.” „Körülbelül egy éve van hátra.” „Semmi pontosat nem tudok mondani.” „Várjuk meg a kezelések végét.” „Van, akinél soha többé nem jelentkeznek a tünetek, van, akinél egy életen át megmaradnak.”)

2. szint: További információgyűjtés. A beteg, immár betegségének tudatában (újra) információk után néz a világhálón, barátoknál, családtagoknál, esetleg betegtársaktól. Itt új előrejelzésekkel találkozhat a betegségét illetően; példákat hall/olvas a lehetséges kimenetelekről, lefolyásokról, kezelési opciókról.

3. szint: Hiteles vélemény kérése további szakemberektől. A beteg fölveszi más orvosokkal a kapcsolatot, új vizsgálatokat kér, új teszteket tölt ki, híresebb orvosokhoz viszi a leleteit, alternatív gyógykezelések után néz (például természetgyógyászoknál).

Láthatod, esetleg tapasztalhattad magadon, hogy mindez rengeteg információt, őrületes mennyiségű tudást jelent. A betegek sokszor szinte szakértőivé válnak betegségüknek, olyan temérdek tudásra tettek szert. S olykor ez a tudás kezd nyomasztóvá válni a beteg számára. Az információgyűjtés kezdetén azt gondolta, a tudás számára barát: minél többet tud, annál bölcsebb a betegséget illetően, annál jobban tud dönteni, annál inkább fel tud készülni, annál hatékonyabban részt tud venni a gyógyulási folyamatban. Ez így rendben is lenne, ha ez a barát egyszer csak el nem kezdene ellenségként viselkedni. Egy idő után már nem támogat és erősít, hanem riogat, negatív előrejelzéseket tesz, elveszi a reményt, új tüneteket gerjeszt. Ismerjük azt a jelenséget, amikor az orvostanhallgató az éppen tanult betegségben szenved. Azt olvassa, hogy a betegség gyakori fejfájással, alvásproblémákkal, szédüléssel, lábkörömizzadással jár, és ő minden tünetet észrevesz magán, és sikeresen diagnosztizálja a betegséget, amiről tanul. Majd a következőnél ugyanígy...

Itt van tehát a kérdés, hogy akkor mi az a tudás, amelyet a beteg fölhalmoz problémájával kapcsolatban: barát, vagy ellenség?

Azt kell, hogy mondjam: egyik sem. A tudás eszköz. Nem több, és nem kevesebb, mint rendelkezésedre álló eszköz, melyet tudni kell jól használni, mert válhat egyaránt hasznunkra és kárunkra is. Addig hasznos, amíg korrektül és hitelesen tájékoztat, segít a döntésben, lehetőségeket nyújt, és pozitív lefolyást jósol. Hiszen gondolj bele, hány helyen vihet félre téged a hiányos, nem pontos, esetleg nem hiteles információ!

0.szint: Se te, se ismerősöd ne állítson fel diagnózist előzetesen, hiszen lehet, hogy szakember vagy magad is, lehet, hogy ismerősöd szakértőjévé vált a betegségnek, mégis vizsgálatok, tesztek nélkül sem testi, sem pszichiátriai tünetekből nem lehet pontosan megállapítani a betegséget. Jól tudjuk, hogy még a vizsgálatok sorozata sem ad 100%-ban megbízható és pontos diagnózist.

1. szint: Tehát tudjuk, hogy félrediagnosztizálások sajnos még a tapasztalt orvosokkal is előfordulnak, vizsgálatok sokaságát követően is. A pszichiátriai betegségeknél a tesztek torzíthatnak, a statisztikákról nem is beszélve, amihez az eredményeket hasonlítják. A daganatos betegségeknél a vizsgálóeljárások szintén nem tévedhetetlenek: az MRI vagy az ultrahang bizonyos szempontból pontatlan, még a biopszia sem 100%-os, hiszen akár el is cserélhették a leleteket. Ne feledd, tévedni normális, természetes emberi dolog, bizonyos hibaszázalékot mindig kalkulálj be, ne várd, hogy az orvosok istenként mindent tudók, mindent látók legyenek, ez nem korrekt velük szemben, de magaddal szemben sem. Nem hiszem, hogy egy ember – mégha orvos is – meg tudná mondani, kinek milyen lefolyású lesz a betegsége, vagy hogy mennyi ideje van hátra. Sok olyan esetről tanuskodnak a szakkönyvek, amikor egy pszichiátriai betegség váratlan fordulatot vett, vagy egy daganatos beteg hosszú évekkel túlélte a neki jósolt időt, vagy teljesen kigyógyult. Szóval könyörgök, senki se temesse el magát előre!

2. szint: A világháló tele van ellenőrizetlen forrásból származó információkkal. Bármennyire tűnik hitelesnek egy weboldal, blog, cikk, tanulmány, ha nem kontrolláltad le az ott található tudás valódiságát, akkor ne értelmezd magadra, de utána is kezelheted a minimális hibaszázalékkal járó kétkedéssel. Betegtársaid pedig egyedi esetek, ne gondold, hogy ami náluk történt, az fog veled is történni. Mindannyian mások vagyunk, kezeld a tőlük kapott információkat eszerint.

3. szint: A már említett hibaszázalék miatt ne fogadj el semmilyen szakvéleményt, amíg három, de inkább öt másik orvosnak meg nem mutattad. Gyakran előfordul, hogy két orvos teljesen más diagnózist állít föl – ami rendben is van, hiszen különböző emberek. De akkor hol van az igazság? Továbbmegyek: ha orvosok csoportja is állítja, hogy egy beteg menthetetlen, akkor is van még remény. Vannak más eszközök, más gyógymódok, más lehetőségek. Természetgyógyászok, homeopátiás szerek, különböző terápiák, belső erőforrások állnak rendelkezésére mindenkinek a gyógyuláshoz.

Ne érts félre, nem támadni akarom az orvosi diagnózist, sokkal inkább védeni – hiszen velük szemben is irreális elvárás, hogy mindentudók, mindenhatók legyenek. Bár eszközeik az idők során egyre fejlődnek és tökéletesednek, mégiscsak véges lehetőséget, megoldást tudnak nyújtani; hiszen a mostani állapotból is van még továbbfejlődés. Tudásunk állandó változásban van: többszáz éve bele lehetett halni olyan betegségekbe, amelyre ma már csak legyintünk, régebbi tankönyvekben ma nevetségesnek tűnő teóriákat olvashatunk, pedig azokat igaznak fogadták el akkoriban. A tudomány mai álláspontjai a jövő emberének szintén morzsák lesznek majd az akkori tudásához. Fogadjuk el, hogy a tudás nem örök érvényű, és állandó, és kezeljünk minden információt eképpen a magunk életével, betegségeivel kapcsolatban is.

Legyen a tudás egy eszköz: segítsen bennünket a döntésben, a gyógyulásban, tartsuk észben, hogy új információk új lehetőségeket nyújtanak. Így ha kiválasztottunk egy gyógymódot, bízzunk magunkban, és járjuk végig az utat, de nem zárjuk ki az új információkkal járó megoldásokat sem.

Te hogyan használod a tudást?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.