Ezzel az egész „befolyásolhatjuk-e a testünket vagy nem” témával kapcsolatban nagyon jó kis vitákat le lehet folytatni, mert ahány ember, annyi féle elképzelés van erről.

Én több mindent is gondolok erről:

1. és ez a legfontosabb: mindenki azt gondol és úgy, amit és ahogy akar, ez mindenkinek egyéni, szuverén joga, ezt nem veheti el tőle senki. Én nem akarok meggyőzni, megváltoztatni senkit, még a betegeimet sem, ha valaki nagyon nem hisz benne, és így nem tudok segíteni, akkor max. nem én vagyok az ő embere, ennyi. Itt nem lesz megkövezve senki, ha másképp gondolkodik, pont ettől szép az élet.

2. Szerintem a test és a lélek olyan különleges kapcsolatban van, hogy hatnak egymásra, tudják egymást befolyásolni. A keleti népek hisznek ebben, így élik az életüket, figyelnek a testük jelzéseire, mert ha már a lélekére nem hallgatnak, akkor jelez a test, és arra már illik odafigyelni. A nyugati emberek többsége ebben nem hisz, a test különálló valami, annak a betegségeit nem a lélekkel együtt kell kezelni, vannak a testünknek gyógymódjai – vallják – éljünk velük (gyógyszerek, vegyszerek, műtétek, sugarak...stb...). Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehetne bevetni ezeket a módszereket is, nem élnénk ilyen jól, ha nem lennének ilyen korszerű vegyszereink, műszereink. De a testet önállóan, a lélektől elválasztva gyógyítani... hát... értelmetlen, lehetetlen, érthetetlen? Mit is írjak? Én nem látom értelmét, és nem is tartom jó megoldásnak. A testet kezelni csupán, az egy tüneti kezelés. Mivel a lélek hat a testre, és fordítva, ezért működtetésük egyik nélkül lehetetlen. A test nincs meg lélek nélkül, és a lélek sem működik test nélkül. Legalábbis ebben a dimenzióban, ami világunkban. Ha megnézzük a testszimbolikát, láthatjuk, hogy nem véletlen éppen az a betegségünk, ami.

Azért is gondolom, hogy a lélekkel lehet a testet befolyásolni, mert például azok a betegek is meg tudnak gyógyulni, akikról az orvostudomány esetleg lemondott, vagy nem tudtak (nem akartak) sugarat, kemót fölvenni, és vizualizációval (ez a test és lélek közti kommunikáció) gyógyították magukat. Itt van a Margó története, egy a sok közül. De nem kell ilyen messzire menni. Szimplább betegségeket is lehet gyógyítani ilyen módon, ekcémát, futószemölcsöt, magas vérnyomást, gyomorfekély, például, egyébként bármit. És más területeken is tudunk hatni a testünkre, le tudjuk fogyasztani magunkat, hormonokat tudunk termeltetni vizualizációval. Mi ez, ha nem bizonyíték?

3. Persze, hiába sorakoztatok föl én bizonyítékokat, vagy tudósok garmadája, ha valaki nem hisz benne, és végülis az a kulcsa az egésznek. A hit. Nagy kérdés. Mitől hisz valaki? Mert érzi maga is, a saját testén-lelkén, hogy azok valóban kölcsönhatásban vannak? Mert megtapasztalta a saját gyógyító erejét? Mert beszélt, hallott, olvasott valakiről, akinek ez működött? Mert a pszichológus hitelesen beszélt róla? Mert a kutatók bebizonyították? Bármelyik működhet, a hit bárhonnan szerezhető. Azt gondolom erről, hgy ez akarat és hozzáállás kérdése, mint bármi más az életben. Ha valaki akar hinni, akkor megtalálja a módját, hogy higgyen. Ha valaki nyitottan és rugalmasan áll hozzá a dolgokhoz, akkor könnyebb hitet találni, könnyebb azt megőrizni.

Ha nincs hit, vagy nem elég, vagy elveszett, akkor – az a tapasztalatom, hogy – általában valami más gátolja ezt le. Talán éppen pont az akarat. Van úgy, hogy az ember meg akar halni, igen, sajnos van így, hogy már valaki nem akar élni – nem a hitet vesztette el, egyszerűen föladta: a mérleg nyelve, hogy mi éri meg és miért, átbillent a másik oldalra. Talán a görcsösség gátolja ezt. Emberek néha mantráznak ezt-azt, és közben érzem, hogy annyira görcsösek benne, hogy ez legátolja a hitet (vagy éppen azért görcsölnek, mert nincs elég hitük?). Tudom, nem mindig könnyű az a kötéltánc, hogy elég elengedett legyek ahhoz, hogy bármi történjék is, megőrizzem a hitem, hogy meg tudom oldani, nem könnyű a kontroll érzését föladni, és úgy állni hozzá, lesz, ami lesz, közben hinni valamiben, amit szeretnénk. De lehetséges. Nem kell hozzá évek gyakorlása, nem kell hozzá semmi extra, csak a hit. Nem is elsősorban a módszerben, vagy a lehetőségben, vagy a jövőben, vagy a pszichológusban. Önmagunkban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.