Egyre gyakrabban hallani azt a problémát a betegeinktől, barátainktól, hogy a gyermekeik nem akarnak kirepülni. Mostanra ez egy általános probléma lett. A 20-30 éves fiatalok olyan hányada marad otthon a szülei háztartásában, hogy az mára generációs probléma.

Mi lehet a jelenség hátterében?

Nyilvánvalóan vannak gazdasági okai is, ezekről részletesen a közgazdász végzettséggel is rendelkező vmp tudna hosszan mesélni, én most itt csak annyit említenék meg, hogy természetes, hogy ha az egyetemről kilépő fiatal felnőttnek nincsen hová állásba mennie, akkor nem fog tudni egy külön háztartást fenntartani. A gyermekkor kitolódott: régebben önállónak mondhattunk egy 18-20 éves fiatalt, ma ez inkább 25, de van, ahol 30 év lett.

Lelki okai is bőven akadnak ennek a jelenségnek, hiszen bármekkora is a munkanélküliség, valljuk be, aki dolgozni akar, az tud is. Lehet, hogy nem a diplomájával tud elhelyezkedni, ez való igaz, de a munka az munka, és a fizetés az fizetés, és ha nem havi 110 ezret keres a fiatal, akkor is a 60 ezer is pont 60 ezerrel több, mint a 0. Igen, én is tudom, még 110-ből is nehéz egy háztartást fenntartani, félretenni a csodával határos, de ha több fiatal bérel ki egy lakást, főz otthon közösen, akkor a költségek és a rezsi is osztódik. Más országokban nem ciki, ha a fiatalok közös albérletben laknak, itt mért az?

Szóval a lelki okokról!

Nézzük először a fiatal szempontját!

(Szándékosan nem használom a gyerek kifejezést, hiszen ha gyereknek hívjuk a fiunkat/lányunkat, azzal programozzuk is a gyermeki létet, erősítjük a függő viszonyát.)

Egy fiatalnak az élet nagy kihívás, főleg, ha önállóan kellene élnie. Ha soha nem adtak neki erre lehetőséget, vagy gátolták, persze, hogy nem akaródzik neki leugrani a szikla széléről. Otthon, anyuéknál kényelmes. Bizony az. Van étel a hűtőben, vagy egyenesen az asztalon gőzölög. Tiszta ruhák varázsolódnak a szekrénybe, miután azt a szennyesbe dobta, vagy a szobája padlóján hagyta. Sokak szobáját kismanók fényesre vixolják, míg ő távol van. Van fűtés, víz, villany. Van számítógép, korlátlan nettel. Ha hazamegy, és van kedve szólni valakihez, van kihez, egy család várja. Nem kell számlákat befizetni, nem kell szolgáltatókkal perelni, nem kell 8-5ig a munkahelyen senyvedni. Igen, nagyon is kényelmes, és csak néha kell egy-egy zsörtölődő mondatot végighallgatnia arról, hogy kelhetne korábban is, kezdhetne már valamit az életével, vagy néha el is mosogathatna maga után. Ez a mamahotel. Ki ne szeretne benne lakni?

Hát az, akit önállóságra neveltek! És el is érkeztünk a szülői tényezőkhöz.

Sajnos, kedves szülők, a hiba az önök készülékében (is) van. Nyilvánvalóan a gazdasági okokról nem a szülők tehetnek, legalábbis nem tudnak egy csettintéssel munkahelyeket teremteni többezek diplomás pályakezdőnek. De ha sose tanította meg a gyerekét – amikor még gyerek volt – az önállóságra, a felelősségvállalásra, akkor most mért várja el, hogy hirtelen belevesse magát? Honnan is tanulta volna meg? Ha eltanulta, ki bátorította rá? Milyen közegben gyakorolhatta?

Sok szülő sajnos – persze tudattalanul – inkább a gyereke önállósága ellen dolgozik, segítség címén minden feladatot kivesz a kezéből. Ha a gyerek csinál is valamit, azok csak a készen kapott utasítások végrehajtásai: sehol a kreativitás, a felelősség, az önkontroll. Ezzel azt a ki nem mondott üzenetet közvetítik folyamatosan (!) a gyereknek, hogy nem tartalak alkalmasnak az önálló feladatok elvégzésére, nem tartalak képesnek arra, hogy ezt egyedül is megcsináld. (Ez egy nagyon veszélyes üzenet!) Mindent megadnak a gyereknek, kivéve azt, hogy egyedül is tudjon élni, és ez persze végül visszaüt. Egy ideig jónak tűnik, hogy a gyerek ragaszkodik, a fiatal jól érzi magát otthon, de egy idő után terhessé válik a szülőnek, és káros a fiatalnak. Mi lesz, ha hirtelen muszáj lesz megállni a saját lábán? Mi lesz, ha majd neki kell gondoskodni a szüleiről, a saját gyerekeiről? Milyenek lesznek azok a gyerekek, akiket ez a generáció nevel föl, mit fognak ők tanulni? Milyen párt választ magának egy önállóságra képtelen fiatal, és mennyire lesz későbbi életében kiszolgáltatott?

Többször írtuk már, hogy nem egészséges egymás életét élni, ezt most is csak ismételni tudom. Mindenki csak a maga életéért tud felelősséget vállalni.

Hogyan neveljük önállóságra a gyereket, fiatalt (sosem késő!)?

1. Mutassunk példát: éljük a saját életünket.

2. Hagyjuk abba, hogy mindennel kiszolgáljuk. Egy tizenéves föl tudja takarítani a saját szobáját, be tud segíteni a házimunkákba, egy huszonéves nyári munkát tud vállani. Nem a vég nélküli dolgoztatás mellett vagyok, sőt ellenzem, ha egy gyerek nem lehet gyerek, de minimális bekapcsolódás a munkába már egészen kiskortól hasznos, és szeretik is a gyerekek. Ha a fiatal kényszerűségből, mert nincs munkája például, otthon él, akkor vállaljon részt a családi feladatokból.

3. Vonjuk be. Kísérjen minket el csekket befizetni, a bankba ügyintézni, bevásárolni. Lássa, hogy mi hogy működik, és fokozatosan ő maga is megcsinálhat kisebb-nagyobb feladatokat. Mutassuk meg a családi pénzügyek rendezését.

4. Ösztönözzük a kreativitást, az önállóságot. Adjunk egész feladatokat a gyereknek, ne csak utasításokat. Dícsérjük a próbálkozásokat is, ne csak a sikert! Hagyjunk elég teret, ne ellenőrizgessük állandóan, ne járjunk a nyomában, ne kritizáljuk, ne csináljuk meg helyette, és ne várjuk el tőle a maximumot. Visszajelzést adjunk neki, és főleg sokat dícsérjük.