A hiedelmek és a babonák az egyik legkétélűbb fegyver amióta világ a világ. Hiedelmek talán már azóta léteznek, hogy két lábra állt az ember: ugyanis muszáj valahogyan eligazodnunk a minket körülvevő rejtelmes világban. A hiedelmek és babonák egyfajta fogódzkodót nyújtanak, kapaszkodók olyan helyeken, ahol olykor még út sincs.

jokisfiuk.jpgMert miről is szólnak a babonák? Olyan dolgokról, amiknek a működését nem egészen értjük, mégis nap mint nap találkozunk velük. Betegség-egészség, szerencsék-szerencsétlenségek, túlvilág-evilág, egy magasabbrendű akarat, emberi kapcsolatok vagy éppen a leghétköznapibb dolgok (mint a pénz) megmagyarázására szolgálnak.

Az ember próbálja megérteni, hogyan működik a világ, próbál felfedezni valamilyen ismétlődést, mely ha elégszer megtörténik, törvényszerűségnek lehet nevezni, és ez már valami. Ebbe már lehet kapaszkodni, erre már lehet számítani. Mit kerüljek el, mit tegyek, hogy ez meg az meg (ne) történjen velem?

Ezeknek a babonáknak és hiedelmeknek aztán a legfőbb jellemzője, hogy családban terjednek elsősorban (családi szólásmondások tulajdonképpen). A fő átadó közeg sokszor teljesen tudattalanul a család. Minden gyermek már kiskorában hallja a rá vonatkozó törvényszerűségeket, melyek a tudattalanba süllyednek, s onnan hagyományozódnak tovább majd az ő gyerekeire.

Miért kétélű fegyverek a hiedelmek?

Mert a tudatalattiban úgy működnek, mint a programok. Előre be vannak huzalozva, a program fut, és a gondolatainkat, cselekedeteinket a háttérből irányítja. Ha pozitív programokat futtatunk, az nagyon jó! Belső iránytűnk a boldogság, egészség, jó közérzet, gazdagság felé van állítva, erre törekszünk, efelé igyekszünk, a háttérprogram segíti, hogy mindig erre fókuszáljunk.

A mi családunk mindig könnyen teremtette elő a pénzt....

Te is gyorsan fogsz szülni...

Jó genetikával rendelkezünk, mindenki sokáig élt a családban...

Ha nem vagy boldog, akkor nyugodtan hagyd abba, amit csinálsz....

Ha megbízol másokban, ők rászolgálnak erre a bizalomra...

Ezzel a hozzáállással bármire képes lehetsz....

A mi bőrünk mindig csak barnul, soha nem ég le...

 

leláncolva.jpgA negatív programok viszont iszonyatos károkat végeznek az emberek, egész családok életében. A háttérprogram, amely állandóan fut, mindig arra figyelmeztet, mitől/mikor/hogyan leszel beteg, miért nem jó a pénz, mit nem szabad csinálnod... Állandó korlátok és félelem közt élsz, ahelyett, hogy a lehetőségek és a megoldások, a boldogulás útjára lépnél.

Ne állj a huzatba, mert megfájdul a fogad/fejed/füled/hátad....

A gazdag emberek szemetek, és tisztességtelen úton jutottak a pénzhez....

Ha megázol, megfázol....

Az ilyen jóképű pasasok sose hűségesek...

Ne ülj a hideg padlóra, mert felfázol/aranyeret kapsz....

Az ilyen keskeny csípővel csak császármetszéssel lehet szülni...

A mi családunk nem tudja megtartani a pénzt...

Tisztességes nő nem válik el...

Aki nem tartja tisztán a házát, annak a fejében is gondok vannak....

Senkiben ne bízz meg...

Te is megbetegszel öregkorodra....

A pénzkeresés a férfi dolga, az asszonyé a gyereknevelés....

Ha sokat beszélsz, a férjed majd inkább a kocsmába jár, mint haza...

....stb...stb...stb...

Ugye, még végigolvasni is fárasztó, és energiarabló?! Ezért nem is írtam tovább a listát, pedig oldalakon keresztül folytathatnám. Magadra ismertél? A te családodban is számtalan ilyen mondás, hiedelem él(t)? Elárulom, hogy mindenkinek a családja tele van ilyenekkel.

Sajnos többségében negatívokkal, csak kisebb részben pozitívokkal. Hogy miért? Talán a peszimista magyar hozzáállás miatt? Vagy mert a veszélytől megóvi a gyermekeinket előrébb való lenne, mint a boldogságra nevelni? Nem tudom, de nem is fontos.

Ami a lényeges, hogy hogyan állítsuk meg a családi hidelmek öröklődését, és változtassuk át pozitív irányba a belső programunkat!

1. Tudatosítsunk!!!!

A következő napokban, hetekben figyeld magad, milyen mondásokat használsz, milyen hiedelmeknek engedelmeskedsz? Akár a múltra is visszatekinthetsz: miket mondtak a szüleid, te milyen szólásokat használtál? Írd le, ha találtál valamit. A pozitívat keretezd be, vagy húzd alá kétszer, emeld ki, és használd minél gyakrabban.

2. Változtassuk meg! Írd fölül a negatív programot! A negatív hiedlemet húzd át, vagy töröld le a listáról, és írd át pozitívra (de legalábbis racionálisra, semlegesre).

Pl.:

Ne állj a huzatba, mert megfájdul a fogad/fejed/füled/hátad .... A huzatban több oxigénhez jutok, így felfrissülök!

A gazdag emberek szemetek, és tisztességtelen úton jutottak a pénzhez.... A gazdag emberek okaosak, leleményesek, és rugalmasak, azaz én is gazdag vagyok!

Az ilyen jóképű pasasok sose hűségesek... A hűség nem külső dolga.

Péntek 13 szerencsétlen nap... Péntek 13 ugyanolyan nap, mit a többi, engem pedig csak szerencse érhet.

...stb...

3. Tudatosítsuk a folyamatot addig, míg a pozitív hiedelmekre ki nem cserélődtek a régi negatívak!

Neked milyen családi babonáid vannak?

A bejegyzés trackback címe:

http://raknelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr444735319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.