légy nyitottsmall.jpgNem tudom, mi ez a fiatalságkultusz manapság. Tényleg nem. De a fiatalkorúakat, és néhány bölcsen öregedőt kivéve mindenki fiatalodni akar.

Ez folyik a reklámokból is (lehet, hogy csak a gyártók erőltetik?), ezt vedd meg, azt kend magadra, hogy 10 évet letagadhass....

Személy szerint ezzel nem értek egyet, szerintem úgy kell élni, hogy a ráncok ott alakuljanak ki, ahol mosolygunk, de azzal egyetértek, hogy változni, megújulni kell.

És ez tulajdonképpen magában hordozza a megfiatalodást is. A fiatalság titka nem valami, amit az arcomra/testemre kenek, amit beveszek, mint egy pirulát. A fiatalság, mint a szépség is, belülről fakad. Ismerek olyan 20 évest, aki lélekben nyugdíjas, és olyan nagymamit-nagypapit is, aki gyermeknek is beillene, olyan lelkes, fiatalos...

A fiatalság forrását tehát önmagunkban találjuk: ez a folyamatos megújulásra való képesség, a rugalmasság, a változás üdvözlése. Ez által megújul a testünk, lelkünk, dolgozni kezd az automatizmusokba begyöpösödött elménk, szellemünk, kreativitásunk. Fontos hozadéka még továbbá, hogy folyamatosan arra késztet bennünket, hogy arra figyeljünk, mi a jó nekünk, mi nem jó nekünk, s ez az állandó befelé figyelés egészségesen tart (lásd az egészséges önzést)! Nem mellesleg nagyon jó érzés megújulni!

Hogyan indítsuk be, vagy tartsuk fönt ezt a folyamatos változtatási képességet?

1. Változtassunk a külsőnkön! Ez a legegyszerűbb, és legkönnyebb módja a változás elindításának.

Lehet ez egy új frizura viselése, vagy másfajta smink készítése hölgyeknél, esetleg aki nem sminkel, az most elkezdheti. Férfiak is változtathatnak a szakállukon. Nemtől függetlenül felfrissíthetjük a ruhatárunkat néhány szokatlan színű, vagy stílusú darabbal (férfiak is!). Válthatunk kontaklencséről szemüvegre, és fordítva. Hölgyek gondolkodhatnak új ékszerek viselésében, néhny bizsuval, fa ékszerrel is csodákat lehet tenni a megjelenésünkön.

2. Változtassunk a környezetünkön!

Rendezzük át a lakásunk, szobánk berendezését. Vehetünk új kiegészítőket, virágokat, változtathatjuk a dekorációt évszaknak megfelelően, ez még csak sokba se kerül, hiszen a dekoráció többségét akár a természetből is beszerezhetjük, és több éven át is újra és újra elővehetjük. Cseréljünk le színeket a házban, például új textíliákkal. Újítsuk fel az erkélyünket, teraszunkat, tegyük rendbe az udvart. A lehetőségeink végtelenek, csak kreativitás kell hozzá. Lomtalanítsunk a házban! Amit évek óta csak kerülgetsz, lásd be, jobb kidobni, vagy odaajándékozni valakinek, aki hasznát veszi. Ne őrizgess szemetet, add el, vagy ajándékozd oda, meg fogsz tőle könnyebbülni!

színes.jpg3. Változtassunk a szokásainkon! Ez talán a legnehezebb, de nem muszáj rögtön az egész életünket felforgatni. Minden apró változás változás.

Menj a munkahelyedre új útvonalon, minden nap variálj egy kicsit. Változtass a reggeli rutinon, garantáltan könnyebben indul a nap! Próbálj ki új ételeket, talán még az egészségedért is teszel így valamit. Iktass be egy kis testmozgást a napirendedbe, vagy aki mozog, az próbáljon ki új mozgásformát.

Próbálj ki olyan dolgokat, amik a nemszeretem kategóriába tartoznak, ki tudja, lehet, hogy azóta már szereted! Én minden évben megkóstolom a kovászos uborkát, hátha megszerettem... De így voltam az úszással is, bár féltem a víztől, mégis nekimentem, ma már imádok úszni.

Tanulj meg valami újat! Nem tudsz biciknizni? Nosza! Kezdj el kötni, horgolni, üvegfesteni ....stb... Elkezdhetsz egy új nyelvet tanulni, fantasztikus élmény lesz! Hadilábon állsz a számítógéppel? Itt az ideje, hogy megtanuld használni. Kezdj el horgászni, vagy kertészkedni, a szabadban töltött hobbik garantáltan felfrissítenek, és feltöltenek. Vegyél kisállatot otthonra, ha mindig is vágytál rá, mért ne lehetne mondjuk egy hörcsögöd, vagy halad?

Az ötletek itt is végtelenek, csak bele kell vetni magad az újba. És még egy fontos dolog: ne a kifogást keresd, hogy miért ne, hanem a megoldást, hogy hogyan!

Te melyiket próbálod ki?

A bejegyzés trackback címe:

http://raknelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr624757028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.