Vállalni a tetteinkért a felelősséget. Nemes feladat. Sőt a mai „civilizált” világunkban talán egyenesen kötelező. Vagy mégsem?  Szinte minden esetben elvárjuk a másiktól, hogy legyen felelősségteljes. És talán elvárjuk saját magunktól is. Többségünknek gyermekkorában megtanították a logikus döntéshozatal folyamatát. Nevezetesen ez 3 lépésből áll: 1. gondold át ésszerűen és körültekintően, hogy mit akarsz tenni, 2. tedd meg, 3. siker esetén arasd le a dicsőséget, kudarc esetén vállald a felelősséget, de minden esetben számolj a következményekkel.

Ez így szép is lenne, azonban két apró probléma akadályozhat sok embert a negatív következmények terheinek viselésétől. Az egyik maga a kudarc szó jelentésével kapcsolatos. Sok embernél megfigyeltem, hogy a kudarc helyzetet egyfajta „mindennek vége” világvége hangulattal párosítják. A kérdés, amelyet feltesznek mindannyian: „Úristen most mi lesz velem?” , „Mindennek vége!”. A másik a másoknak megfelelni akarás. A hibás döntésem következményeit nehéz vállalni, mert akkor be kell ismernem, hogy a nem vagyok tökéletes. Márpedig ezt várják el tőlem (gondoljuk tévesen) mindenhol: a munkahelyen, a baráti társaságban, a családban.

Mint minden dologban az életben,  a felelősségteljes döntéshozatalban is meg kell találnunk az arany középutat. Megfigyeléseim alapján az emberek a következő szélsőségek között mozognak a negatív következmények vállalásának területén:

 

1.       Amikor tetteinkért (főleg a minket hátrányosan érintő cselekedetekért) nem vállaljuk a felelősséget. Eközben vagy lapítunk, mint nyuszi a fűben, amíg a viharfellegek elvonulnak a fejünk fölül, vagy próbáljuk elterelni magunkról a figyelmet, azzal, hogy másokra mutogatunk.  Az egyén álláspontja az, hogy nem ő a felelős a következményekért. Mindig talál valakit a környezetében, akire mutogathat. Persze az ilyen ember környezetében gyorsan cserélődhetnek az emberek (munkahelyen, ha beveszi a vezetőség és a többi kolléga, akár kirúgás lehet a vége), hiszen vétkesnek lenni (pláne ok nélkül) nem a legkellemesebb élmények egyike. Mégis ezek körül az emberek körül folyton megtalálhatjuk a kevés önbizalommal rendelkező, gátlásos „barátokat”, ismerősöket. Hogy miért? Mert a tökéletesség és a gondtalanság illúzióját nyújthatják az alacsony önértékelésű személyek számára, egészen addig, amíg a bűnbak szerep rájuk nem kerül. Ilyenkor két dolgot tehetnek az önértékelési problémákkal küzdők. Vagy szenvednek a bűntudattól az eredeti elkövető helyett, vagy megszakítják vele a kapcsolatot, ha a bűntudat érzése már megbontja lelki egyensúlyukat. Ilyenkor persze a másra mutogató új „balek” után néz.

2.       A másik véglet, amikor minden számunkra negatív eseményért saját magunkat okoljuk és tesszük felelőssé. Ez olyan szélsőségekig is elmehet, hogy mások hibái helyett is mi érzünk fájdalmat, bűntudatot és felelősséget.  Az egyik felelős ezért az alacsony önértékelés lehet. Főleg, ha ez az előző pontban említett „felelősséget áthárító” emberek társasága társul hozzá. A másik felelős dolog ezért a szélsőséges maximalizmus. Soha semmi nem elég jó. Mindig jobban kell teljesíteni. Nem tartunk egy perce se pihenőt. Nem szánunk időt saját magunk dicséretére, tovább hajtunk a túl magasra tett léc felé. Ja és ha nem sikerül? Folyamatos önvádaskodás, önostorozás a kimerüléssel pedig akár önsajnálat lehet az eredmény.

  

Hogyan vállaljuk mégis „jól” a felelősséget?

 

1.       Minden esetben gondoljuk át a tetteink lehetséges következményeit. Fontos döntéseknél mérlegeljünk. Többször gondoljuk át a lehetséges alternatívákat, és döntsünk ésszerűen. Hozzunk olyan döntést, amely nemcsak ésszerű, hanem jó érzéseket is kelt bennünk. Ha bizonytalanok vagy érzelmileg érintettek vagyunk, kérjük ki egy barátunk vagy más olyan személy véleményét, akinek a szavára adunk.  Ahogy a gyakorlat mutatja: tetteink és szavaink felett óriási hatalmunk van addig, amíg meg nem tesszük, vagy ki nem mondjuk őket. Onnantól kezdve ki vagyunk szolgáltatva nekik.

2.       A saját döntéseinkért vállaljuk a felelősséget! De mások felelősségét ne vegyük a vállunkra! Amennyiben tudatosan figyeljük környezetünket, gyorsan kiszűrhetjük a felelősséget magukról lesöprő embereket. Kerüljük ezen emberek társaságát! Amennyiben ez nem lehetséges (családtag, főnök) képviseljük saját magunkat a másik ellenében. Mi döntjük el, hogy van–e ehhez elég erőnk.

3.       Fejezzük be az önvádaskodást, önostorozást (ha van)! Minden ember hibázik és hoz rossz döntéseket.  Ahogyan egy bölcs embertől hallottam: csak a hibáinkból tanulunk, a sikereinkből nagyon ritkán, vagy soha! Ezért a hibákat egyfajta fejlődési útnak is tekinthetjük, amelyből tanulva (!) hatékonyabbá tehetjük életvitelünket.

 

Te vállalod a tetteidért a felelősséget?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://raknelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr491337985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.