Manapság az ajándék fogalma összekapcsolódott a pénzzel és az anyagiakkal, így sokak számára elsivárosodott. Pedig az egyik legszebb és legalapvetőbb szeretet-kifejezési forma. Figyeljük meg, hogy a kisgyerek, aki a szívébe zárt minket, hogyan adogatja oda nekünk kedvenc játékait.

Hogyan alkalmazzuk?

    Az ajándékozás sokrétű kell, hogy legyen, ha a szeretetünket fejezzük ki vele.

Első lépés: figyelem a másik irányába. Mire vágyik, mire lenne szüksége, minek örülne? Ha figyelünk a másikra, akkor nem nehéz ajándékot választani neki. Miről beszél gyakran? Miről beszél mosolyogva? Mit nézegetett múltkor nagyon a kirakat előtt, vagy a boltban? Ha tudjuk, hogy szerettünknek az ajándékozás a szeretet-nyelve, akkor rá kell állnunk a „megfigyelésre”. Hidd el, nem nehéz, és ahogy gyakorlod, egyre könnyebb. Az ajándék annál jobban esik, ha odafigyeltek ránk, és nem kell szájbarágni, hogy mit szeretnénk. Ne értsd félre, nem kell gondolatot olvasni, csupán figyelni! Lehet felsőfokon is ajándék-ötletet vadászni. Hívd fel a barátait, szüleit, gyerekeit, és faggasd ki őket.

A második tényező maga az ajándék. Ha szeretet kifejezésére használjuk, akkor anyagilag nem működik, ha folyton drága ajándékokat vásárolunk (de akinél igen, az se csak így gondolkodjon!), az értéke nem számolható pénzösszegben. Gondolkodjunk csak el, mennyi minden lehet ajándék! Akár egy-egy szívesség is, amire nem kértek meg minket: egy mosogatás, a cipők elpakolása a másik helyett. Egy forró fürdő elkészítése pohár bor és egy újság bekészítésével. Kedvenc étel elkészítése, vagy csak egy sima uzsonna odacsomagolása. Kis cetli szeretlek felirattal. Virág csak úgy. Egy új kulcstartó a régi helyett. Egy meglepetés-utazás szervezése. Egy régen vágyott tanfolyam befizetése, és persze a körülmények megteremtése, hogy el is járhasson. Szabadidő ajándékozása is jó ötlet. A barátnőmtől gyakran kapok kiselejtezett ruhát, vagy bármilyen apróságot, és mindig a szeretet kifejezésének fogom ezt fel. A lehetőségek végtelenek! A lényeg, hogy a másik örüljön neki. Nem mindegy, hogy a „kicsi” gimnazista gyerekünknek hagyunk az ételtartó dobozán szívecskés cetliket, vagy a nyuszkómuszkónknak. Mint más szeretet-kifejezéseknél, itt is aranyszabály, hogy ne tolakodjunk! A jó időben, jó helyen, és megfelelő formában kifejezett szeretet azonban nem túlzás. Ne féljünk, hogy gyerekünket elrontjuk a sok ajándékkal, vagy elkényeztetjük, ha mindent megkap. Ne tévesszük össze az ész nélküli vásárlást, vagy a törődés idő hiányában való pótlását tárgyi ajándékokkal (akár egyenesen pénzzel) a szeretet kifejezésével!

Harmadik adalék a szeretet ajándékozással való kifejezéséhez: az átadás módja. Bizony, ez is fontos! Csak úgy odanyomod a kezébe, hogy „fogjad”, vagy „tied”? Ez maximum a kutyánál válik be. Csomagold be szépen. Teremts meghitt, vagy ünnepi hangulatot akár egy szál virág átadásánál, máris sokkal értékesebb lesz az ajándék, és az ajándékozott is egész másképp fogja érezni magát! Gyújts gyertyát, vagy teríts a legszebb étkészlettel, akár add át az ajándékot egy gyertyafényes vacsora keretében. Legközelebb kösd be a szemét, és úgy add a kezébe az ajándékot, vagy vezesd az ajándékhoz. Különösen jól működik egy átrendezett szobánál, lefestett falnál. (Apukám egyszer egy asztalt készített anyukámnak!) Rejtsd el az ajándékot, és készíts hozzá térképet. Tedd megkülönböztetett helyre, és írj hozzá egy szép levelet. A lehetőségek itt is végtelenek, csak kreatívnak kell lenni.

Remélem, érted, hogy az ajándéknál nem a pénz számít, amit kifizettél érte, hanem a cselekedetek, az energia, az idő, a figyelem, amit rászántál, és hogy közben mindezt Őérte tetted. Az nem a szeretet kifejezése, ha mással veteted meg az ajándékot, mondván, te nem érsz rá, hiszen akkor nem a törődés van mögötte, csak a pénz. Ennyire erővel a pénzt is odaadhatod neki. Minél többet dolgoztál azért, hogy azt az ajándékot kitaláld, elkészítsd, megvedd, átadd, annál nagyobb az értéke. Mi a nővéremmel kommandósokhoz méltó hadműveletekbe szoktunk bocsátkozni ajándékozásnál. Volt már, hogy fotókból összeállított DVD-t ajándékoztunk, a klipekhez zenét válogattunk, s maga a fotók beszerzése, kiválogatása is több hetes munka volt. Nővérem egyszer egy verseskötet beszerzéséhez az írónő rokonait is megkereste!

Te hogyan szoktál ajándékozni?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://raknelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr961416330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.