A következő cikkben egy fontos, minden embert érintő témáról fogok beszélni. Ez pedig a szülőkről történő leválás. Mindkét fél számára (gyermek és szülők) nehéz ez az időszak. A szülők számára azonban talán még nehezebb. Manapság egyre kijjebb tolódik az önállóvá válás időpontja. Gyermekeink felnőtté válnak elsőként testileg, majd szellemileg is. Talán a legutolsó lépés a lelki felnőttség elérése. A kérdés az, hogy a gyermek önálló életének elkezdése kinek okozhat nagyon krízishelyzetet: a szűlő(k)nek vagy az ifjúnak, aki nekiindul a nagyvilágnak?

Szülőként életünk egy új szakaszba lép, mikor gyermekeink felnőtté válnak. Továbbra is anyák és apák maradunk, de ezeknek a szerepeknek megváltozik a feladatköre. A mindennapi gondoskodás, és a gyermek védelme felől elmozdul a „távolabbi” szemlélődés és a lelki, anyagi támogatás irányába. Fontos, hogy felismerjük ezt a változó időszakot és megtegyük a szükséges változtatásokat saját életvitelünkben. Sok szülő (főleg anyák) panaszkodnak nekem, hogy üressé vált az életük, mióta a gyerek(ek) kirepültek otthonról. Ezért minden eszközt és lehetőséget megragadnak, hogy valamilyen mondva csinált ürüggyel újra közelebb kerülhessenek gyermekeikhez. Ez a legnagyobb hiba, amit ilyen esetben véthetünk. Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. Fogadjuk el, hogy a körülmények megváltoztak. Keressünk magunknak új elfoglaltságokat. Idézzük fel, mi volt régen a kedvenc időtöltésünk: tánc, utazás, nyelvtanulás, jóga, esetleg egy új diploma megszerzése? Amennyiben nem jut eszünkbe régi kedvenc időtöltés, az azt is jelentheti, hogy gyermekeink születésekor teljesen háttérbe szorítottuk saját szükségleteinket. Az életünk teljesen megváltozott. Főleg a kezdeti hónapokban minden a  „kis jövevények” körül mozgott. Azonban gyermekeink gyorsan felnőnek, és saját családot alapítanak. Egyfajta utazók ők, akiknek mi csak ideiglenesen adhatunk otthont. Éljük tovább a saját életünket, és tartsuk tiszteletben gyermekeink „saját” életét.

Gyermekeinket nem kezelhetjük úgy, mint a saját tulajdonunkat. Nem köthetjük őket magunkhoz. Meg kell tanulnunk elengedni őket. Ahelyett, hogy azon gondolkodnánk, miként hosszabbíthatnánk meg azt az időt, amelyet egy háztartásban töltenek velünk, segítsünk nekik az önállóság felé vezető úton.

Te el tudtad (tudod) engedni a gyermekeidet?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://raknelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr721422377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VKI · http://raknelkul.blog.hu 2009.10.02. 10:43:48

És persze ott van még az anyagi függés is... Sajnos egy mai huszonéves nem biztos, hogy meg tudja tenni azt, amit annak idején a szüleink, hogy huszonéves fejjel lakást fizet a fizetéséből, és gyereket nevel belőle...

A másik pedig, hogy lehet, hogy kirepült a gyerek (felnőtt), de a szülő még akkor sem engedi el. Beleszól az életébe, ugráltatja, feljár a lakásába... Ha ezt nem oldják meg, akkor az azt jelenti, a gyerek még mindig nem vált le.