vmp 2010.01.25. 14:15

Barát vagy (?) eszköz?

Manapság az emberek egyre kevésbé kíváncsiak egymásra. Főleg egymás problémáira. Ezt nem feltétlenül önzőségből teszik. Felgyorsult az élet és nagy a hajtás. Az a kevés idő, ami a pihenésre marad az ember saját magával és/vagy szeretteivel akarja eltölteni. Az életben mindenkinek megvannak a maga problémái és nem szívesen hallgatja meg mások panaszáradatát.

Mégis vannak emberek körülöttünk: rokonok, barátok, ismerősök, a szomszéd néni, akik folyton panaszkodnak. Az ember hajlamos egyszer időt szánni arra, hogy végighallgassa őket. De a lemez többnyire ugyanazt a számot játssza, így gyorsan megunjuk a másik panaszkodását. Aki egy kicsit nyitottabb személyiségű, vagy éppen empatikusabb az hajlamos végighallgatni a másik fél mondandóját. Csak éppen az embert könnyen kihasználják. Még ha a legtöbb esetben ez nem is szándékos cselekedet.

A folyamatosan panaszkodók közös jellemzője, hogy nem akarnak változtatni a meglévő problémáikon. Maga a probléma léte jó alkalom arra, hogy magukra irányítsák a figyelmet. Mellesleg nem is kíváncsiak mások problémáira. A gyanútlan személy könnyen beleesik a panaszkodók csapdájába. Tanácsaira a panaszkodó folyamatos kifogásokat sorol fel. A megoldás itt nem fontos. Maga a panaszkodás másrészről egyfajta energiarabló tevékenység.  A „jóhiszemű fél” energiája gyorsan csökken, közérzete romlik, sőt egy idő után menekülni próbál. A panaszkodó erővel telten kerül ki a társas interakcióból és máris keresi következő áldozatát.

 

Hogy van-e megoldás a panaszkodók ellen?

Igen van! 3 lépésben lehetne összefoglalni mit tegyünk ilyen esetekben:

 

  1. Amikor valaki panaszkodik, akkor soha ne akarjunk neki tanácsokat osztani. Csak hallgassuk végig. Legalábbis először.
  2. Amikor az illető másodszor is ugyanazzal a lemezzel áll elő, kérdezzük meg tőle: Milyen megoldást találtál arra, hogy megváltoztasd a jelenlegi helyzetet? Ez a kérdés a legtöbb esetben kizökkenti a panaszkodó felett.  Amennyiben lepattintja magáról a kérdést, tegyük fel neki újra. Kérjük meg rá, hogy akkor keressen meg minket ugyanezzel a problémával, ha talált rá megoldást és tett is érte lépéseket.
  3. Amennyiben nem történik változás jelezzük felé, hogy rendkívül zavar minket ez a magatartás. Ha fontos a velünk fennálló kapcsolata, akkor legyen erre tekintettel. Erre többnyire ő fogja megszakítani velünk a kapcsolatot. Ez természetesen csak abban az esetben történik meg, ha a panaszkodó eszközként akar minket használni és nincsen mélyebb érzelmi tartalom kettőnk között.

 

A te életedben vannak folyamatosan panaszkodók? Ha igen mit teszel ellenük?

A bejegyzés trackback címe:

https://raknelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr751700685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.