vmp 2010.05.28. 18:55

Én és a pozícióm

Mennyire azonosulunk a munkánkkal?  A munkánkat jelképező pozícióval? A munkáltató szinte minden esetben elvárja, hogy azonosuljunk a vállalat céljaival, jövőképével és magunkra húzzuk a vállalati kultúra (már ha van ilyen, ahol dolgozunk) különös zubbonyát. Olyan ez, mint az etikett. Láthatatlan és leírt szabályok, elvárások, szokások, rituálék rendszere, amelybe „be kell illeszkednünk”, ha érvényesülni akarunk. A munkáltató elvárhatja azt is (el is várja!), hogy a legfontosabb megoldandó problémák és elérendő célok az életünkben a cég érdekeit szolgálják. Magyarán a családi konfliktusok megoldásánál előrébbvaló a negyedéves előirányzat teljesítése. A gyerek úszóversenyénél fontosabb egy estére tett megbeszélés. A munkavállaló persze könnyen beleesik az elvárások (és/vagy a kecsegtető karrier) tengerébe. Mindenki pénzből él (ezért nagyon nehéz nemet mondani számolván a negatív következményekkel), és az is meghatározó saját értékességünk megállapítása során, hogy van-e munkánk.  Ennek ellenére sokan fordulnak hozzám olyan lelki vagy éppen testi problémákkal, amelyek a munkavégzés során csökkent önértékelés következményei.  Miért? Az önértékelésünk véleményem szerint 3 nagy területből (és a külső környezet egyéb szegmentumából, amelyet most itt nem fogok kifejteni) tevődik össze:

1.       Amikor tudatosan figyelem saját viselkedésemet, megnyilvánulásaimat, reakcióimat, érzelmeimet, akkor ez felfogható egyfajta önvizsgálatnak is. Az önvizsgálatnak legnagyobb részben a „belső” megfigyelésére kell összpontosítania. Ezt, ha rendszeresen gyakorlom, akkor megtalálom belső értékeimet. Minél több értékes tulajdonságot keresek, annál többet találok, amely erősítheti önbizalmam. A pozitív tulajdonságok keresése mellett, akarva-akaratlan belebotlunk „negatív értékeinkbe” is. Ezeknek azonban, ha tudatában vagyunk, és megtanuljuk őket a megfelelő módon kezelni, akkor erősíteni fognak bennünket.

2.       A magánéletben a családtagjaim (már akiket szeretek és jó velük a kapcsolatom), szeretteim és barátaim őszinte és építő szándékú (pozitív és negatív egyaránt lehet) visszajelzései személyemről is befolyásolják önértékelésemet.

3.       A munkahely: milyen gyorsan és milyen eredménnyel oldom meg a felmerült problémákat, milyen jól kezelem a munkahelyi konfliktusokat, milyen csapatjátékos vagyok, bíznak-e bennem, alkalmasnak találnak-e az adott vagy magasabb pozíció betöltésére, milyennek embernek tartanak a kollégáim, az ügyfeleim, a partnereim, a beosztottjaim, a főnökeim. Ezekről a területekről érkező visszajelzések is befolyásolják az önértékelésemet.

 

Az azonosulás a munkahelyi célokkal és az ellátott pozícióval, a problémák észlelt nagysága és a gondolataink nagy része, amelyek a munkahelyi feladataink körül forognak, mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy önértékelésünket a munkahelyi pozíciónkra érkező visszajelzések alapján építsük fel. Ez addig nem is derül ki, amíg nincsenek negatív visszajelzések, vagy ezek száma elenyészően alacsony.

A munkahelyi pozíciójukat érő támadásokat, negatív kritikákat, kudarcélményeket a legtöbben magukra veszik és azonosulnak velük (ez természetesen függ attól is, hogy ki milyen személyiségtípusba tartozik, vagyis menyire fontos számára, hogy a környezete mit gondol róla). Azt gondolják (többnyire alaptalanul), hogy ezek a dolgok a személye ellen irányulnak. Az esetek többségében azonban ez a pozíciónak szól és nem az embernek.  Ezt érezzük,  ha új helyen kezdünk el dolgozni (az új kollégák lehet, hogy kevésbé segítőkészek, féltik a saját pozíciójukat, nem értik miért nem ők kapták meg ezt a munkakört, pedig már évek óta a cégnél dolgoznak stb.), mikor ügynökként „házalunk” (a leendő „kuncsaftok” korábbi negatív tapasztalataikat és sérelmeiket rajtunk verik le), vagy mikor előléptetnek bennünket (a korábbi „munkahelyi haverok” viselkedése megváltozik, távolságtartóvá válnak és megsértődnek, mikor pozíciónkból adódóan szigorúan számon kérjük őket).

Mi a legfontosabb tennivaló? 

Tudatosan el kell különítenünk a magánéletünket és a munkánkat. A kettő semmilyen értelemben nem összekeverendő. Még az önértékelés szintjén sem. Azoknak a véleményét vegyük figyelembe, akik szeretnek bennünket. Ők valószínűleg konstruktívan adnak számunkra negatív visszajelzéseket is. Ebből tanulhatunk és nem vagy kevésbé gyengít bennünket.  A pozitív visszajelzéseket természetesen (ha van) gyűjtsük be mindenkitől, még az idegenektől is. Ezek egyértelműen erősíteni fognak. Fogadjuk el, hogy a munkánk során sokszor élünk meg olyan konfliktushelyzeteket, amelyek az általunk betöltött munkakörnek, státusznak szólnak. A legfontosabbat ne felejtsük el: az élet nem ér véget a munkaidő végeztével. Pont fordítva: akkor kezdődik! Tanuljuk meg értékelni mindazt, amit elértünk, ami a munkán kívül van. Ez tükrözi igazán, kik is vagyunk.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://raknelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr112038585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.