A női és férfi szerepek összecsúszása nem egy újkeletű jelenség, háborús időkben szükségszerű, hogy a nők „besegítsenek” a férfi-szerepekbe, egészen egyszerűen azért, mert a férfiak nincsenek (vagy csak részben vannak) jelen.

A feminizmussal és az azután kivívott jogokkal a nők több férfiszerepet vállalhattak fel, ennek már jó ideje, és lassan kezdjük megszokni. Most új jelenség teszi próbára a toleranciánkat. Amerikában körülbelül 10 éve, Magyarországon csak néhány éve mutatkozik a metroszexualitás, ami körülbelül annyit tesz, hogy szexuális hovatartozástól függetlenül férfiak – eddig – női tulajdonságokat mutatnak meg: odafigyelés az öltözködésre, törődés a frizurával, arc- és testápolás, lelki oldalról érzékenység és kifinomultság.

Tehát ebből is jól látható, hogy nemi szerepeink manapság igencsak összecsúsztak. Már nem csak a nők férfiasodnak el, hanem a férfiak is elnőiesednek. A kérdés: miért probléma ez? Egyáltalán: probléma-e ez? Jótékony fejlődés-e ez, vagy mindent összezavaró tévedés? Megtaláljuk-e ebben önmagunkat és a helyünket, vagy elidegenedünk nemi szerepeinktől is?

Szerepeink az evolúció során fokozatosan fejlődtek, testi adottságaink (fizikum, testmagasság, izomzat, terhelhetőség típusa, agyterületek jellemző fejlettsége), szellemi/lelki adottságaink (figyelem, kommunikációs képességek, problémamegoldás típusa) mind feladataink hatékonyabb elvégzésére szelektálódtak. Figyeljük meg, milyen csodálatos, ahogy egy férfi és egy nő ilyenképpen egészet alkot: ahol az egyik gyöngébb, ott a másik erősebb; ugyanakkor a differenciálódás a fejlettségre is utal – nem mindenki egyformán jó mindenben, hanem egy-egy dologban, de abban kiemelkedőbben. Ezzel együtt biztos vagyok benne, hogy a szerephatárok nem voltak szigorúak: ha kellett, a férfiak vigyáztak a gyerekekre, vagy éppen a nők vadásztak.

A nemi szerepek és azok keretei ugyanakkor mindig társadalmilag is meghatározottak, mint ahogy már említettem, háborús idők mást követelnek nőktől, mint békeidők; más szerepeket engedtek meg az ókorban, mint manapság férfinak és nőnek; vagy más az elvárt viselkedés mondjuk egy afrikai törzsnél, egy európai társadalomban, illetve egy távol-keleti társadalomban.

Innen nézve azt mondhatjuk, hogy ami ma a mi társadalmunkban létező jelenség, az tetszik, nem tetszik, van és kész, el kell fogadni, hiszen fejlődés vagy nem, a társadalmunk kitermelte/megengedte. Én ezt egy nagyon egészséges álláspontnak tartom, az elfogadás társadalmi szinten működőképes, a változtatás pedig egyéni szinten.

Tehát, ha valami nem tetszik, akkor a saját életemben kell változtatnom. Mert ha probélma a nemi szerepek összecsúszása, akkor azért, mert nem azt a szerepet vállaljuk fel, ami jólesik, így identitásválságba kerülünk. Ha mások elvárásai, a divat, a média, netán éppen a társadalom nyomása határozza meg azt, hogy én milyen nemi szerephez igazodok, akkor az egészségtelen. Nem tudok boldog lenni, hiszen viselkedésemet nem saját igényeim határozzák meg. Ugyanakkor problémát jelenthet az is, ha választott nemi szerepem szerint élem az életem, de ezt a kisebb-nagyobb környezetem nem fogadja el. Továbbá egy párkapcsolatban előfordulhat, hogy férfi és nő egyaránt azonos nemi szerepet vállalnak fel, így a kettejük által megvalósítandó harmónia, egyensúly nem jön létre, s így, mint egy pár, nem tudnak működni.

Néhány gyakorlati példán keresztül bemutatva:

Egy nő, aki alapvetően domináns, határozott személyiséggel rendelkezik, jelleme kissé kemény, a háztartásbeli elfoglaltságok nem hozzák lázba, annál jobban szereti az üzleti élet izgalmait, és ha bizonyíthat. Ha megpróbálja magát mégis belekényszeríteni az otthonülő háziasszony szerepébe, netán a párjának azt mutatni, hogy ő egy puha, símulékony, finom nő, akkor ezzel mind környezetét, mind saját magát becsapja. Ezzel szemben, ha fölvállalja maszkulin vonásait, olyan munkát keres, melyben ilyen adottságait kihasználhatja és érvényesíti, közben például háztartását bejárónőre hagyja, akkor jó úton jár a boldogság felé.

Vagy egy férfi, akiből az édesapja kemény, határozott embert akar faragni, sosem lesz boldog, ha megpróbál domináns és erőskezű lenni, inkább meg kell keresnie azokat a lehetőségeket, amelyek az ő érdekeit teljesítik ki. Ha érzékeny, empatikus vonásokkal bír, akkor ezt kell fölvállalnia az életben, a párkapcsolatban, és a munkában egyaránt. Nyilvánvalóan nem lesz boldog egy olyan kapcsolatban, ahol a férfi szerepeket elvárják tőle (például irányítás, döntések meghozatala, határozottság), olyan kapcsolatot érdemes keresnie, ahol a női szerepeket üdvözlik (például törődés, gondoskodás, segítőkészség).

Nemrégiben lehettem tanúja egy párkapcsolat felbomlásának, ahol a nő évekig kényszerült a férfi-szerepekbe, mert párja otthon nem tudta vállalni ezeket a szerepeket. Azon túl, hogy a nőnek kellett a családjuk ügyeit intéznie, mindenért felelősséget vállalnia, sőt, a női szerepeket is vinnie, tehát háztartást vezetni, gondoskodni a férfiról ...stb..., még nőnek sem érezhette magát, mert soha nem kapta meg a női szerepéből őt megillető jogokat, hiszen otthon a férfi viselte ezeket a szerepeket (törődésre, dícséretre, gyengédségre tartott igényt, holott ezt neki is meg kellett volna adnia a nőnek). Végül a kapcsolatuk kiüresedett és elváltak, miután hosszú évek alatt egy eltolódott párkapcsolati dominanciában felörlődtek.

Mondhatnánk, hogy a férfi a hibás, hiszen nem vállalta fel férfiszerepeit, ám azt gondolom, hogy ha ő egy női lélek, és női szerepek szerint tudja élni az életét, akkor nem az a hiba, hogy nem próbált meg férfiként viselkedni, hanem hogy nem vállalta fel feminin tulajdonságait, és nem keresett magának egy domináns nőt, akinek viszont pont egy nőiesebb férfira lett volna szüksége. A párkapcsolat nőtagja fölismerte – hosszú évek után –, hogy férfiszerepekbe kényszerült akaratán kívül, és hogy ez nem volt ínyére, mert ő igenis nő akar lenni egy kapcsolatban, úgyhogy most olyan párt keres magának, akitől ezt meg is kapja.

Néha nem különülnek el ezek a vonások ilyen élesen, és egy nő nem akar minden férfiszerepet fölvállalni, és a férfi csak egy-egy női szereppel bír, s ilyenkor talán időbe telhet, amíg a párok úgy fölosztják a szerepeket egymás között, hogy az mindkettőjüknek jó legyen. Például a férfi imád főzni, de azt gondolja, neki inkább a ház körüli teendőket kell ellátnia; egyébként ő a család feje, bár döntéseiket közösen hozzák meg, úgy érzi, ő a dominánsabb. A nő azt tanulta, hogy az asszony feladata a háztartás vezetése, ezért mos, főz, takarít becsülettel. Ügyesebb lenne a barkácsolásban, és a ház körüli javításokban, mégis a férjére hagyja, nehogy az pipogyának érezze magát; amúgy szereti, ha a férje hozza meg a döntéseket, és az ügyintézést is szívesen kiadja a kezéből. Tudatossággal és egyenes kommunikációval megbeszélhetik, hogy a férfi feladata a főzés, és besegít a takarításba is, cserébe a nő dolga minden olyasmi, amihez szerszámosláda kell; a többi dolog marad a régiben, hacsak valamelyikük úgy nem érzi, szívesebben, vagy jobban el tudna látni egy másik feladatot.

A mai magyar társadalom egyébként is magában hordozza a szerepek összecsúszásának lehetőségét. Míg más nemzeteknél sokszor a nők háztartásbeliek, s feladatuk a gyereknevelés, házvezetés, a férfiak pedig az effektív pénzkeresők, addig nálunk egy háztartásnak szüksége van a nő és a férfi pénzkeresetére is, azaz mindketten munkahelyen dolgoznak. Így a nők két műszakban dolgoznak: egy a hivatalos munkájuk, második a háztartás. Logikus, hogy ilyen esetekben a férfiak ugyanúgy kiveszik a részüket a háztartás teendőiből, mint a nők, így például közösen takarítanak. Nem kellene, hogy szigorúan értelmezzük az elavult szerephatárokat; a társadalmi változással együtt kell fejlődni. Ha nem tudunk változtatni, akkor épp azzal teremtünk káoszt; a rugalmasság – akár a nemi szerepekben is – mindig jó útra visz.

További összecsúszási lehetőség, ha például a nő otthon marad a gyerekekkel, és elvégez minden ház körüli teendőt, s majd miután visszamegy dolgozni, rajta maradnak a feladatok. Vagy a férfi munka nélkül marad, s amíg a nő dolgozik, ő elvállalja a takarítást, bevásárlást, mosást; majd miután ismét munkát talál, már nem bírja visszaadni az átvállalt feladatokat.

Számos változás állhat be egy kapcsolat dinamikájába, lehet, hogy egyszer kialakítottuk a szerepek olyan elrendezését, hogy a mérleg nyelve középen maradjon, majd ezt valami felborítja (gyerekszületés, munkakörülmények változása, betegség), ilyenkor újra és újra át kell rendezni a szerepeket, hogy az mindenkinek megfelelő legyen, legyen szó férfi-szerepekről, vagy női szerepekről.

Ha valaki nem érzi jól magát felvállalt szerepeiben, esetleg a szerepek miatt párkapcsolatában, ne féljen jelezni azt környezetének. Aki szeret minket, annak empátiájára és támogatására feltétlenül számíthatunk. Bármikor kereshetünk új, szerepeinknek megfelelőbb munkát, és ne feledjük, lehet, hogy éppen a párunk is azon töri a fejét, hogyan adhatná be nekünk, hogy az ellenkező nem szerepeivel élné az életét.

Neked milyen férfi és női szerepeid vannak?

A bejegyzés trackback címe:

https://raknelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr352161708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gjozsi 2010.07.20. 10:02:49

Többségében egyetértek a szerzővel :-). Az ember élesen csak úgy tudja megtalálni a helyét, hogyha azt csinálja ami jó neki. Egy biztos, senkinek nem kell azt vállalni, ami rossz. Nagyon sokféle élet és helyzet van, ezért nem nagyon lehet konzekvenciákat vonni, de azt a dolgot, ami huzamosan rossz nekünk, el kell felejteni. Viszont a férfiak túlzott nőiesedését (pl. hajfésülés, túlzott nyafogás), vagy a nők férfiasodását (káromkodás, bunkóság, túlzott törtetés) személy szerint rossznak érzem, akárhol is legyünk.

Hollokara (törölt) · http://hollokara.inda.hu 2010.07.20. 10:48:33

@gjozsi:

Ha már itt tartunk a túlzott nyafogás nőkben, a káromkodás, bunkóság és törtetés pedig férfiakban sem szimpatikus, pedig ott elméletileg a "helyén" van..

kszabo 2010.07.20. 15:14:58

Az emberi élet egy gazdasági monokultúra, ahol nincsenek a szerepek nemesítve. Ép az adott szituáció adja meg kire mi jut.
Fenemód sajnálom szegény nőket, akik csütörtökön már a hétvégi konyhamunkán sírnak. Katona koromban hárman főztünk százharminc emberre sokszor heteken át. A munkát meg kell tanulni hatékonyan elvégezni, a mai oktatás erre az egyre nem tanít meg senkit. Innen a sok sírás-rívás akár egy diplomahalom alól is :).
süti beállítások módosítása