VKI 2010.08.23. 10:38

Nem tudok változni

Gyakran halljuk ezt más emberek szájából, és olykor mi magunk is használjuk, ez biztos. De valóban igaz is?

Változni mindenki tud. A változás tulajdonképpen egy folyamat, mely során eddigi szokásainkat újakra cseréljük. Ez a folyamat tanulással történik. Sokan úgy tekintenek a tanulásra, mint egy fárasztó, de szükséges dolgora, amit az iskolapadban csinálunk, de ez a fajta tanulás csak egy kis szelete a tortának.

Egész életünkben tanulunk, sőt, maga az élet egy tanulás, mert tanulás az, amikor valami új dolgot (ismeret, képesség, szokás, tevékenység) beépítünk eddigi ismereteink, tevékenységeink közé. Tanulás, mikor pici korunkban megtanulunk járni. Tanulás, amikor megtanulunk úszni. Vagy dohányozni, majd a cigit letenni. Tanulás, mikor egy verset bemagolunk, vagy annyira tetszik, hogy olyan sokszor elolvassuk, hogy időskorunkban is emlékszünk rá. Tanulás, mikor érdekel minket egy téma, aminek utánajárunk, és később önállóan is tudunk beszélni róla. Tanulás, ha látunk a környezetünkben egyfajta viselkedést, és mi is alkalmazzuk. Egyszóval a tanulás kiterjedt, sokrétű, életfogytig tartó folyamat, amely működhet akaratlanul, vagy akaratlagosan is.

Viselkedésmintáink nagy része tanult. Miközben pácienseinkkel dolgozunk, lépten-nyomon fölfedeznek magukban olyan viselkedéseket, amelyeket például a szülőhöz viszonyítva alakítottak ki, leginkább tudattalanul. Sokszor mondjuk például, hogy „Nagyon kitartó vagyok, ezt az apámtól örököltem!” vagy „Azt hiszem az anyámtól örököltem, hogy rosszul reagálok a feszültségre, ő volt ilyen a családban.”. Ezeket a taulajdonságainkat, viselkedésmintáinkat valójában nem génekkel örököltük, hanem tanulással hagyományozzuk egymásnak a családon belül. Sokat tanulunk a nagyszüleinktől, testvéreinktől, nagynéniktől, unokatestvérektől is. Később tanulunk a külső környezettől, tanároktól, barátoktól is, de a szülői minták elsődlegesek.

Mivel ez a folyamat inkább tudattalan, ezért sokszor csak felnőttkorunkban jövünk rá, hogy bizonyos dolgokat ugyanúgy csinálunk, mint a szüleink. Lehet, hogy örömmel fedezzük fel magunkban az édesanyánkat, de az is lehet, hogy pont ezt, vagy azt a tulajdonságot nem akartuk „örökölni” az édesapánktól, most mégis olyanok vagyunk benne, mint ő. Az is lehet, hogy egyes viselkedésminták annyira nem tetszettek nekünk régebben, hogy megfogadtuk, nem leszünk olyanok.

Ezek természetes folyamatok, sok szülő kétségbeesik, mikor a jólnevelt gyereke hirtelen kamaszkorban fellázad, és úgy tűnik, teljesen más értékeket vall, mint amire eddig tanították. Ez nem baj, az eddigi tanítások nem mennek a kukába azonnal, a kamasz viszont keresi önmagát, és a saját értékeit, és normális, hogy az eddigi értékeken – amik a szülők értékei – túl most más értékeket is „felpróbál”. Gyakran pont ellentétes véleményre helyezkedik a szülővel, mert az az egyetlen, amivel szemben meg tudja határozni új önmagát, s ez a szembehelyezkedés általában nem örökre szól, csak a keresési folyamatra. A későbbiekben a baj az, ha a nemkívánt viselkedéssel szemben úgy határozzuk meg magunkat, hogy teljesen ellentétesen viselkedünk, és minden más lehetőséget kizárunk. Durva példával élve, mondjuk az apa alkoholista volt, a felnőtt gyereke pedig ezért egy kortyot sem hajlandó inni semmilyen körülmények között. Vagy a szülő rendkívül engedékeny volt a gyerekekkel, ezért a felnőtt gyereke kérlelhetetlenül szigorú a saját gyerekeivel.

Miért nem veszi ki a szülői mintából azokat a mozzanatokat, amik összeegyeztetehetők saját magával, és változtatja meg azokat, amelyeket semmiképpen nem szeretne magáénak tudni. Például olykor megihat egy pohár bort, vagy egy sört, de mértékkel iszik, és nem minden nap. Másik példánk lehet engedékeny bizonyos dolgokban, de következetes az alapvető kérdéseknél.

Lássuk be, hogy a viselkedésnek ezer és egy változata van. Bármit választhatunk, a lényeg, hogy az a viselkedés rólunk szóljon, nekünk megfeleljen, és a mi érdekeinket szolgálja. Mivel ez egy tanulási folyamat, így ha nem megfelelő a jelenlegi viselkedésünkből valami, akkor bárhonnan kereshetünk egy olyan mintát, ami megfelelő, és azt lekövetve, vagy módosítva, magunkra szabva máris változtathatunk. Változásunknak egyetlen kérdéses pontja a rugalmasságunk. Aki rugalmas, az könnyebben tanul új dolgokat, tehát könnyebben változik.

Így világos, hogy változtatni bárki, bármikor tud. Lehet, hogy ötven évig éltünk egy viselkedésmintával, de mivel annak elsajátítása egy tanulási folyamat volt, így megváltoztatni is csak egy új tanulási folyamat. Lehet, hogy azt gondoljuk, bizonyos dolgok a személyiségünk részei, és nem megváltoztathatók, de lehet, hogy csak olyan régóta élünk vele, hogy fel sem merült, igazából nem a mi részünk, nincs rá szükségünk, és bármikor meg tudjuk változtatni.

Szóval aki azt mondja, nem tudok változtatni, tulajdonképpen nem akar változtatni. A dohányosnak valahol szüksége van a cigire, és van egy része, amelyik ragaszkodik hozzá. Aki üvöltözéssel éri el, amit akar, meg tudna változni, de kényelmesebb neki így. Aki egész életét másokat szolgálva élte, az is képes a változtatásra, csak akarnia kell, és talán szüksége van segítségre és megfelelő mintára.

Te min nem akarsz változtatni?

A bejegyzés trackback címe:

https://raknelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr22240622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.