Gyakran történik meg veled, hogy nem figyelnek rád? Nem jegyzik meg, amit mondtál? Vagy nincs reakció arra, ami a szádból elhangzott? Gyakran félbeszakítanak? Egyszerűen nem hallgatják végig, amit mondasz?

Amennyiben azt gondolod, hogy egyedül vagy ezzel a problémával, tévedsz J!

Egy pszichológiai megfigyelés szerint 5 másodperc az az idő, amit ki kell várnunk a másik ember kimondott utolsó mondata után. Aztán megszólalhatunk. Az 5 másodpercen belül az ember még rendezi a gondolatait és eszébe juthatnak még más mondanivalók. Ha ezt nem tartjuk be, akkor ennek az lesz az eredménye, hogy egyszerre szólalunk meg vagy félbeszakítjuk a másikat.

Nos, ha a gyakorlatban ezt az 5 másodpercet valaki kipróbálja, gyanítom nem fog szóhoz jutni. Eléggé frusztráló érzés. Az 5 másodperc kivárása a másik számára azt jelenti tudat alatt, hogy tényleg érdekel minket, amit mond. Ettől a többségnek megered a nyelve és ekkor léphet érvénybe a „lelki szemetesláda” jelenség. „Te tényleg figyelsz, rám, neked elmondhatom! Te megértesz engem!” Persze ez a jelenség bizalom kérdése is. Az őszinte odafigyelés, a türelem, és a tolerancia azonban könnyen megelőlegezik a bizalmat.

A mai pörgő életvitelben nem nagyon érdekel bennünket, hogy mi van másokkal. Magunkra se szánunk elég időt, nemhogy más emberekre. Főleg nem arra, amit mondanak. A személyek közti kommunikáció (kerülvén az általánosítást) kissé öncélúvá (finoman fogalmaztam) vált. Elkezdhetünk például úgy egy beszélgetést, hogy: Szia! Mi van veled? A másik fél válaszol, persze ez már nem érdekel bennünket. Gyakran meg sem halljuk, amit a másik mond. Az a fontos, hogy mi elmondhassunk a mondandónkat. Mindegy mennyi ideig tart. Hogy ez önző viselkedés-e vagy netán gátlástalan? Mindkettő. Nincs rosszabb annál, mikor egy társaságban egymást túllicitálva (a többieken átgázolva) versengenek a résztvevők a beszéd jogáért.

Szerintem mindenki szereti, hogy ha végighallgatják. Nekünk fontos, hogy a mondanivalónk célhoz érjen és a hallgató fél részéről reakciókat kapjunk rá.  Persze a helyes határokat is meg kell találnunk. Az ideális az lenne, hogy a beszélgetésre szánt időt megfeleznénk (két ember esetében). Egyenlő ideig beszél és hallgat mindét fél. Valójában mindenki más stílusú és képességű beszélőkével rendelkezik.  A lényeg, hogy a beszélgetés végén mindkét fél elégedetten távozzon. Az, aki folyamatosan beszél és az is, akit nem hagynak beszélni, egy idő után elszigetelődik. Aki túlkiabál másokat és folyamatosan beszél az sokat információt ad ki magáról és igen keveset szerez másokról. így a környezetéről felületes információkkal rendelkezik. A hallgatóság csak ideig-óráig asszisztál az örökös passzív szerephez, ezért a beszélő emberünk gyorsan társaság nélkül marad, miután a többiek kiismerték e nemes szokását. Az pedig, akit folyamatosan elnyomnak (örökös hallgató tagsággal rendelkezik), önkéntesen menekülhet az elszigeteltséghez. A folyamatos érdektelenség arra sarkallhatja, hogy ne ossza meg másokkal mondandóját. Mindkét fajta elszigeteltség árt az emberi kapcsolatoknak. Nemcsak a kommunikációs csatornák, hanem az emberi érzések is sérülnek.

 

Te milyen arányban beszélsz és hallgatsz végig másokat?

A bejegyzés trackback címe:

https://raknelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr222344871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.