A kérdés első látásra értelmetlennek tűnik. Természetesen a józanész szerint a válasz gyorsan a sikerekre voksol.  Miért a sikereidre vagy büszke? – hangzana el rögtön a második kérdés. Számtalan okot tud az ember felsorolni. Lássuk csak. Először is agyunkban gyorsan rátalálunk a kellemes érzésekkel átitatott élményekre. Mikor ezek az élmények moziszerűen felvillannak agyunkban, rögtön csodálatos bizsegető érzést kezdünk érezni a mellkasunkban. Nagy levegőt veszünk, büszkén húzzuk ki magunkat. Szívesen nézünk akár a tükörbe is. A jelenben megoldandó problémák „fenyegető” árnyéka is talán kisebbre húzódik össze. Önértékelésünk pillanatnyilag stabil, kikezdhetetlennek tűnik, a belső melegség a biztonság érzetét nyújtja. Az érzések megadják az alaphangulatot a kibontakozó gondolatok számára. Valami ehhez hasonló mondat hagyhatja el a szánkat: „A siker mértéke mutatja meg számomra, hogy mennyire csinálok, vagy nem csinálok valamit jól. Az önbecsülésem erősödik, a siker az erőfeszítéseim eredménye. Ettől értékesebbnek, hasznosabbnak érzem magam. A sikereimen a környezetem is osztozik, visszatükrözvén számomra azt a megerősítést, amelyet belül érzek.”

ÉS MI VAN A KUDARCOKKAL? Ezeket talán jobb elfelejteni? Ezen élmények felidézésekor agyunk mintha kicsit tétovázna, hogy előhívja az általunk takargatott korábbi életeseményt. Feszülést érezhetünk a szegycsont tájékán. A hasüregünk térfogata mintha csökkenne, feszítvén nemes belső szerveinket. Beugorhat a „miért én?”, „miért velem történik?”  kérdéssel kapcsolatos elkeseredés. Érezhetünk csalódottságot, haragot, de akár szégyent is. Az érzések egyénenként igen eltérőek lehetnek. Az eddig leírtak alapján, összességében azt mondhatjuk, hogy a kudarc egy negatív, rossz dolog az életünkben.

A siker és a kudarc azonban sokkal szorosabb kapcsolatban van egymással, mint azt első látásra gondolnánk. Így megkérdőjelezhető az is, hogy az egyik pozitív, a másik negatív élmény lenne. A probléma ugyanis nem az esemény tényétől függ, hanem, hogy a siker vagy a kudarc átélésének a pillanatában, ezen eseményektől függően alakítjuk énképünket. A kudarcok arra tanítanának minket, hogy valamit nem jól csinálunk. Nem arról szólnak, hogy értéktelenek, vagy kevésbé értékesek vagyunk. Mégis az ember könnyen esik abba a csapdába, hogy azonosul cselekedetei külső, belső megítélésével.  Érdekes paradoxon, hogy az ember vágyik a sikerre, miközben mindent megtesz, hogy elkerülje a kudarcot. Pedig valójában, az esetek többségében a kudarcon keresztül (!) vezet az út a sikerig, a céljainkig.

A kudarcból tanulhatunk akkor is, ha velünk történik, de akkor is, ha másokkal, amikor a mások által szolgáltatott tanulságokból vonjuk le a megfelelő következtetéseket. Van aki, csak a saját hibájából képes tanulni, vagy még abból sem. Nézz körül jól a környezetedben, a szeretteid, barátaid, munkatársaid, ismerőseid között. Hány helyen forog ugyanaz a lemez már évek, évtizedek óta? A felek nem ismerik fel az elkövetett hibáikból a tanulságot, nem merik felvállalni a konfliktushelyzetet, ha ez másokkal kapcsolatos, vagy egyszerűen túl kényelmes (vagy félelmetes) lehet számukra, hogy változtassanak. A kudarcélményből eredő tanulságok hátránya, hogy mindig utólag kezdjük el őket értékelni. Pl: „de jó, hogy nem vettek fel erre a munkahelyre, különben sose találkoztunk volna.”

Amikor éppen megtörténik velünk a kudarc, akkor cseppet sem kellemes élmény. A kellemetlen helyzethez kapcsolódó rossz élmények gyorsan előhívják a negatív automatikus gondolatokat, amelyek visszahatnak a pillanatnyi önértékelésre és a jövőképünket is erősen torzíthatják. Az ember ilyenkor hajlamos a szélsőséges ún. fekete-fehér gondolkodásra, a túláltalánosításra, az élethez való pesszimista hozzáállásra és az elhamarkodott következtetések levonására. Mindezek azonban egy egészséges önértékelésű embernél csak rövid átmenetet jelentenek, a kudarchoz kapcsolódó negatív élmények megélésére szolgálnak. Elindulnak az ún. helyreállító mechanizmusok, amelyek az egyensúlyi állapot felé terelik a belső lelki állapotot. A problémát az jelenti, ha az ember nem képes magát túltenni a történteken, nem képes magában elrendezni és elengedni a negatív élményeket. Ekkor léphet színre a már korábban említett „ugyanaz a lemez” forgatókönyv.

Mivel körülbelül 20%-ban vagyunk képesek kontrollálni életünk külső körülményeit (minden, ami testünk fizikai határain kívül zajlik), ezért a kudarc elkerülésére tett kísérleteink nagyrészt sikertelenek maradnak. Itt kétféle elkerülést kell megkülönböztetnünk. Az első, amikor már éltünk át hasonló élményt, és amennyiben megtanultuk a leckét, akkor az elkerülések ezen fajtája a 20%-os kontroll alá esik. A második fajta elkerülésre tett kísérlet kimenetele bizonytalan, mert nem is tudjuk igazán mit kellene elkerülni és azt milyen módszerrel kell megtenni. A kudarcélmény azonban itt is a fejlődésünket szolgálja, amennyiben képesek vagyunk tanulni belőle. A legközelebbi hasonló szituációban már tudatosan figyelünk a figyelmeztető jelekre és meghozzuk a már szükségtelen rossz elhárítására szolgáló döntéseinket.

Összefoglalva azt mondhatnám, hogy a kudarcokra legalább olyan nagy szükségünk van, mint sikerekre. A sikernél a kudarc nagyobb motivációt jelent, mert a kényelmetlen helyzeten (testi, lelki fájdalom, belső szorongás stb.) mindig gyorsabban akar változtatni az ember. A kudarcok révén találunk rá a saját, személyre szabott életutunkra és ez az, ami a folyamatos fejlődésre sarkall. Amikor egy ember fejlődik és változik, képes arra is, hogy fenntartsa, vagy megteremtse a belső boldogságát.

Milyen kudarcélményeid vannak, amelyek pozitív irányba változtatták életed?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://raknelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr782664743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.