Mennyire vagy befolyásolható? Meghallgatod mások véleményét és azután döntesz, vagy gondolkodás nélkül elfogadod mások álláspontját? Esetleg nem kéred ki soha mások véleményét és a saját fejed után mész?

Attól függetlenül, hogy mi milyen stratégiát választunk a fent említettek közül, el kell fogadnunk egy tényt.  Mindenki (akarva vagy akaratlanul) manipulálni próbál bennünket. Kapcsold csak be a tévét, a rádiót, olvass bele bármelyik magazinba, menj be bármilyen üzletbe vásárolni, mindenhol a befolyásolással találkozol. A befolyásolás művészete éppen arról szól, hogy olyan módon képesek manipulálni egy adott célcsoportot, hogy annak tagjai többnyire észre sem veszik. Vagy, ha mégis észreveszik, akkor szívesen vagy már kényszeredetten asszisztálnak hozzá. A szívesen kifejezés itt egy nyertes-nyertes szituációra vonatkozik. Például mikor egy autókereskedő rábeszél, hogy az általa kínált autómárkát válaszd. A meggyőzés ereje itt lehet az árengedmény vagy „ingyen” extrák, netalán az, hogy udvariasan bánnak veled, „emberszámba” vesznek, mikor belépsz a szalon ajtaján. Eredetileg más autómárkát néztél ki magadnak, de eltérítettek a kitűzött célodtól. Utólag persze megmagyarázod, hogy jó vétel volt, egy vagon pénzt megspóroltál az ügyleten, meg végül is nagyon jó ez a márka. Önmagad meggyőzése ebben az esetben gyorsan zajlik, mivel szemel láthatóan nem károsított meg senki, te is nyertél az üzleten.

A probléma a kényszeredett asszisztálással van. Valaki meggyőz valamiről és benned nem is tudatosodik azonnal, hogy manipulációról van szó. Mire észreveszed (persze a tudatalattit szinte rögtön küldi a jeleket: egyre feszültebb leszel, értetlenkedhetsz a helyzetben), hogy mi történt gyakran túl késő a dolgokat visszacsinálni. A felelősséget persze neked kell vállalnod saját tetteid után. Amennyiben a felelősség a miénk, akkor megillet minket az a jogi szabadság, hogy a saját szükségleteink által vezérelve hozzuk meg döntéseinket. A döntések azonban sokszor olyan információkat, tapasztalatokat igényelnek, amelyekkel mi nem (vagy csak részben) rendelkezünk.

Kitől kérjünk vagy kitől fogadjunk el ilyenkor tanácsot? Hogyan tudjuk elkerülni (vagy az esélyét minimálisra csökkenteni), hogy ez a manipuláció ránk nézve káros legyen?

  1. Először is olyan emberektől fogadjunk el vagy kérjünk tanácsot, akiket (munkájuk, társadalmi rangjuk, elismertségük, tekintélyük, vagy velünk való kapcsolatuk miatt) sokra értékelünk és megbízunk bennük. Ez az első rosta, amellyel szűkül a „hasznos” segítséget nyújtók köre.
  2. A második körbe tartoznak azok az emberek, akikről tudjuk, hogy a tanáccsal kapcsolatos témában nemcsak szakszerű információkkal, hanem saját tapasztalattal is rendelkeznek, valamint olyan életet élnek (és úgy oldják meg a problémáikat), amilyet te is szeretnél.
  3. Mindenki más tanácsát, aki az első két csoportba nem tartozik bele érdemes elengednünk a fülünk mellett, vagy nagyon kritikusan kell hozzáállnunk.

 

A fentebb említettek ún. elhárító technikák sokat segíthetnek a hétköznapok során, azonban a belső változásokat (a saját határaink tartása, kitartás belső szükségleteink mellett, magabiztosság) hosszú távon nem helyettesíthetik, inkább kiegészítik.

A bejegyzés trackback címe:

https://raknelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr312958508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyermekpszichológus · http://gyermekpszichologus.blog.hu 2011.06.05. 19:20:35

Elég nehéz ám eldönteni, hogy saját meggyőződéséből vagy mások befolyására cselekszünk. Nekem örökös kérdés, hogy pl. a szüleim elvei valóban az enyémek is? Vagy már annyira magamévá tettem őket, hogy valóban az enyémek...passz. De mostanában sokat gondolkodom ezen.

VKI · http://raknelkul.blog.hu 2011.06.06. 06:05:58

@Gyermekpszichológus: Bizony néha nehéz lehet eldönteni. Egy feszültség, diszkomfortérzet általában mutatja - ahogy a cikkben is írja vmp.
Mélyebb meggyőződésekkel, viselkedésmódokkal, megoldásokkal kapcsolatban én azt gondolom, hogy az mutatja, hogy az a mi megoldásunk, meggyőződéünk-e, hogy hogyan tudjuk működtetni. Ha jól működik, boldogok vagyunk azokkal az eredményekkel, amiket hoztak, akkor jó. Akár a miénk volt eredetileg, akár a szülőktől, internalizálhatjuk a megoldást, viselkedést. Ha nem boldogulunk azzal, ha nem vezet jó utakra, akkor nem a miénk, keresni kell újat, még ha nagyon mélyen be is építettük.