Valamelyik nap az egyik blog cikkjében kérdezte a szerző arról az olvasóit, hogy mihez kezdenek a hirtelen, semmiből rájuktörő magánnyal, melankóliával. Van, hogy az embernek minden oka megvan a boldogságra, mégsem az örömtől repdes, hanem megmagyarázhatatlan  magányosság költözik be hozzá. A szerző alternatívákat kérdez, mit szokott az olvasó ilyenkor tenni, például tudatosan valamilyen szép és boldog dolog felé tereli a figyelmét, vagy átadja magát az érzésnek (például melankólikus zenével) és a végére jár, honnan is jön.

Tetszettek a szerző alternatívái, mindkettő működhet, csak más-más esetben. És van még más megoldás is.

1. Először is tudnunk kell, milyen jellegű a magányunk. Itt most nyilvánvalóan nem arról a hosszantartó, depresszív, vagy egyedüllétből fakadó melankóliáról van szó. Ha hosszú távú az ilyen negatív érzés, akkor érdemes komolyan foglalkoznunk vele! Ne hagyjuk eluralkodni, minél több örömteli programot, kikapcsolódást szervezzünk magunknak, töltekezzünk, kényeztessük magunkat; támaszkodjunk a barátokra, családtagokra; ha szükséges, ne késlekedjünk szakemberhez fordulni.

Ezért is fontos, hogy jó belső kapcsolatunk legyen magunkkal, tudatosan gondolkodjunk, és figyeljünk az érzelmeinkre.

Tehát határozzuk meg, milyen jellegű a melankóliánk! Felszínes, vagy mélyebbről fakadó? Átmeneti, vagy vissza-vissza térő? Teljesen oknélküli(nek tűnik), vagy van valami a hátterében? Esetleg kellemesen nosztalgikus az érzés, vagy kellemetlen, már-már önpusztító?

2. Ha úgy érezzük, hogy van valami oka, és szeretnénk utánajárni, akkor átadhatjuk magunkat az érzésnek. Ha nem gyakran tör ránk ilyen érzés, akkor megengedhetjük magunknak, hogy legyen egy „laposabb” napunk. Ha inkább kellemes az érzés, akkor nyugodtan nézhetünk szomorú filmet, hallgathatunk melankólikus, nosztalgikus zenét. Túl gyakran semmiképp ne alkalmazzuk, mert felerősítheti a magányt, a negatív érzéseinket, bánjunk ezzela módszerrel csínján és tudatosan!

3. Ha az érzés gyakran tér vissza, vagy kellemetlen, vagy bármi okból „veszélyesnek” érezzük önmagunkra, akkor nem javaslom, hogy átadjuk magunkat neki. Ilyenkor jobb valamilyen pozitív irányba terelni a hangulatunkat. Keressünk olyan elfoglaltságot, amik örömet okoznak, menjünk moziba a barátainkkal/párunkkal, nézzünk vígjátékokat, olvassunk vicceket, hallgassunk vidám zenét, a lehetőségek végtelenek...

4. Bármelyik esetben talán a legjobb megoldás, ha alkotásba fojtjuk magányunkat. Ilyenkor az érzés nem uralkodik rajtunk, nem irányít, nem befolyásol minket. Viszont mi használjuk az érzést, ráadásul pozitív irányba. Kihasználhatjuk a melankóliát, így úgy fordíthatunk rajta, hogy csak nyerünk vele. A művészek, alkotók jól ismerik ezt a munkát, ezt a belső nyugatalanságot, magányt, amit aztán átfordítanak egy értékes tettrekészséggé, sikerélménnyé a kreativitás segítségével. Nem kell, hogy átadjuk magunkat az érzésnek, nem kell, hogy ellenálljunk neki, csupán szűrjük át magunkon, engedjük át magunkon.

Lehet ez bármilyen alkotás, nem kell ehhez művésznek lennünk. Nem kell, hogy tudjunk festeni, vagy hangszeren játszani, vagy bármilyen professzionális szinten űzni egy művészeti ágat. Elkezdhetünk rajzolgatni, festeni csak úgy. Komponálhatunk zenét, vagy gyakorolhatunk a hangszerünkön. Fotózhatunk. Írhatunk bármit, amihez kedvünk van. Főzhetünk, süthetünk, dekorálhatunk, kertészkedhetünk, virágot ültethetünk. Bármilyen kézműves terméket alkothatunk, legyen az üvegfestés, dekupázs, kötés, horgolás. Kinek mihez van kedve....

Te mihez kezdesz a hirtelen rádtörő magánnyal?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://raknelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr942983282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása