Avagy mi lesz a gyerekünkből, ha nagy lesz?

Gyakran látni, hogy a fiatalok, ha válaszúthoz érkeznek, hogy milyen pályát válasszanak, nem ők döntenek, de legalábbis nem egyedül. Általános jelenség, hogy a szülők döntenek a gyerek helyett. Persze nem olyan nyíltan, mint mondjuk száz évvel ezelőtt, burkoltan bizony igen. Akárkivel beszélgettem mostanában, mindenkinél megfigyelhető volt, hogy a szülők/nagyszülők így vagy úgy, de komoly részt vettek a döntésben.

„Én mindig is zenész akartam lenni, de a szüleim azt mondták, hogy előbb szerezzek egy diplomát, utána még akármi lehet belőlem. Persze itt ragadtam az orvosi pályán.”

„Legszívesebben kozmetikus vagy műkörmös lennék most is, talán még nem is késő, de már közgazdásznak tanultam, és valószínűleg igaza volt a szüleimnek, hogy ebből jobban meg lehet élni.”

„Annyiszor mondogatta az apám, hogy majd én veszem át az ügyvádi praxisát, hogy mikor iskolát kellet választani, szinte nem is gondolkodtam, egyértelmű volt, hogy nekem is ügyvédnek kell tanulnom.”

„A mi családunk generációk óta a vendéglátásból él, a testvéreim is ebbe szálltak be, hiába van más irányú diplomájuk, és úgy néz ki, én is ebbe a sorba állok be.”

„Mindkét szülőm orvos, sőt az egyik nagyszülőm is, egyáltalán nem véletlen, hogy a testvéreimmel mindhárman orvosi pályára készültünk.”

Kinek kell meghozni a döntést, hogy mi legyen a gyerekből? El tudja dönteni maga, vagy jobban tudják a szülők, hogy mi a jó neki?

Ebben a kérdésben kivételesen nem az arany középútban hiszek, mert azt gondolom, hogy mindenki magának tudja, hogy mi a legjobb neki. A döntés, minden súlyával és felelősségével legyen azé, akinek az életéről szó van.

Mire a gyerek eljut addig a korig, hogy e döntés közelébe kerüljön (14-18 éves kor), addigra bőven átadhatta neki a szülő a maga bölcsességét, életfilozófiáját, világnézetét. Megtaníthatta felelősségteljes döntéseket hozni, így nem kell befolyásolnia, vagy manipulálnia, és nem kell az akaratát sem ráerőltetnie a gyerekre.

Akár nyíltan, akár burkoltan hat a szülő a gyerekére, a hatás az hatás, és nyilvánvaló, hogy sok gyerek azért választ ilyen vagy olyan pályát, mert meg akar felelni a szülei elvárásának, vagy szimplán csak örömet akar nekik szerezni. Látszólag övé a választás, mégis a szülők döntéséről van szó. Van, hogy a szülő azt szeretné, a gyereke folytassa a családi vállalkozást, legyen az autószerelés vagy ügyvédi iroda. Vannak szülők, akik saját, meg nem valósított, dédelgetett álmaikat szeretnék a gyerekük által megvalósítani, mondjuk kutatók, vagy versenyzők akartak lenni, de nem volt meg a kellő hátterük, tehetségük, és most a gyereket nyomják ebbe az irányba. Talán nekik még nem volt lehetőségük diplomát szerezni, ezért minden erejükkel azon vannak, hogy legyen a gyereküknek diplomája, mindegy, milyen, de diploma legyen.

Így, vagy úgy, kisebb vagy nagyobb befolyással, nyíltan vagy burkoltan a szülői oldalról, megfelelési vágyból vagy nemet mondási képtelenségből, határozatlanságból a gyerek oldaláról, végülis az ilyen döntés nem azé, akinek aztán együtt kell élni a döntés következményeivel. Mert mi van akkor, ha a gyerek megszerzi azt a diplomát, de nem tud vele elhelyezkedni, mert annyira távol áll tőle az a szakma? Mi van, ha beáll a családi vállalkozásba, de boldogtalan, mert mást szeretett volna csinálni? Mi van, ha elmegy az egyetemre, de végül ott köt ki, ahol eredetileg ő szeretett volna, csak sok év kerülővel? Mi van, ha fölteszi az életét a sportra vagy zenei, művész pályára, aztán pár év alatt kiég benne?

Hogyan vállalhatja föl egy szülő azt, hogy a gyerekének az élete kisiklik, mert neki akart megfelelni? Mondhatnánk, hogy ez a szülői felelősséggel jár, de egy ember sem vállalhat felelősséget más élete fölött. A gyerek, ahogy nő, egyre inkább át kell, hogy vegye a felelősséget a saját életéért, és ez azt is jelenti, hogy saját döntéseket kell hoznia annak minden következményével.

Ismét marad a szülők „szomorú” sorsa: a segítés.

A pályaválasztás, a gyerek jövőjének kérdésében nyújthat a szülő olyan segítséget, ami nem befolyásolás, sőt, még terelgetésnek sem nevezném. Hozzásegítheti a gyerekét a felelős döntés meghozatalához úgy, hogy lehetőségeket, információkat nyújt neki.

Például beszélhet a saját pályájáról őszintén, minden előnyt és hátrányt felfedve. Elkísérheti egyetemi nyíltnapokra, és felhívhatja a figyelmét a szerinte fontos kritériumokra. Szervezhet találkozókat olyan emberekkel, akik a gyerek kíváncsiságát fölkeltő munkát végeznek. Kereshet internetes oldalakat, melyek információt nyújtanak a különböző lehetőségekről, pályákról. Nyitott lehet a beszélgetéskere, melyek a gyerek jövőjéről szólnak, és rendelkezésre állhat a véleményével.

De végülis a döntést a gyereknek magának kell meghoznia, ő tudja a legjobban, hogy mi a jó neki, és neki kell a következményekkel élni az életét. Fontos, hogy bízzon a szülő a gyerekében, és bízzon magában is, hogy jó munkát végzett, mikor arra tanította, hogy mindig élje a saját életét, és legyen boldog!

Te azt a pályát választottad, amit te szerettél volna?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.