Napjainkban a bőrrák a középkorú korosztálynál jelenik meg leggyakrabban (értsd 40-50 év közöttiek), de sajnálatos módon a fiatalabbak közt is egyre több a diagnosztizált beteg. Ez feltehetőleg összefüggésben van az ózon réteg csökkenésének következtében növekvő UV sugárzással, a levegő szennyeződésével (ide értendő az elektromos szennyeződést is: mikrohullámú elektromágneses sugárzás) is. A jelenlegi divattrendek, amelyek a napbarnított bőrt favorizálják éppen a kockázati tényezők számát növelik a túlzásba vitt szoláriumozással és napozással. Bár a bőrrák egyes típusai lehetnek jóindulatúak, maguk a rosszindulatú daganatok jelentik a legnagyobb veszélyt (tipikus példája a melanoma). A rosszindulatú bőrrák rendkívül gyorsan terjed, áttéteket képez más szervekre és időbeli kezelés nélkül halálhoz is vezethet.

Bőrünket a testszimbolika tudománya testünk külső határának, védelmi vonalának tekinti. A bőr rákos megbetegedésének üzenete abban rejlik, hogy felismerjük saját határainkat és megtanuljuk azokat tartani is. Egy másik fontos üzenete is van a bőrráknak. Az érzelmeinket nem szabad elfojtanunk, tanuljuk meg őket kifejezni, megélni. A sok elfojtott negatív érzés felgyülemlik bennünk és a bőrünkön „kitüremkedik”.

Hogyan vagyunk képesek tartani saját határainkat?

A legegyszerűbben megfogalmazva ez azt jelenti, hogy a saját döntéseinkbe, problémáink megoldásába nem engedjük be a másik felet. Ezt csak abban az esetben engedhetjük meg a környezetünknek, ha mi kérünk segítséget. Persze igen sok konfliktust szülhet a saját határainkhoz való ragaszkodás. Főleg azok részéről, akik szándékosan vagy akaratlanul (!) is manipulálni akarnak bennünket. A környezetünk azonban gyorsan alkalmazkodik: vagy elfogadja a helyzetet, vagy eltávolodik tőlünk (vagy mi tőle).  A kishitűség is megjelenik a bőrrák esetében. Ez lehet az egyik oka, hogy a személyes határainkon mások átjárkálnak. Nem érezzük magunkat elég erősnek, hogy megvédjük magunkat, hogy ellenálljunk, hogy „nemet” mondjunk. A másik ok pedig, hogy nem tudatosodik bennünk mi a probléma. A családunkban és a környezetünkben eddig megszokott volt, hogy egymás életét élik az emberek, családtagok, barátok, ismerősök. Ezért számunkra ez lehet a „normális” élet. A bajban ilyenkor egyáltalán nem láthatjuk, hogy mi a lelki megoldás.

Hogyan fejezzük ki az érzéseinket, érzelmeinket?

Ez távolabbról szemlélve igen egyszerűnek tűnik. Azonban közel sem ilyen könnyű a helyzet. Az érzelmeink megélése és kimutatása főleg a férfiaknál jelent problémát. Náluk a férfi szerepkörrel szembeni elvárások miatt ritkább az érzelmi megnyilvánulás. A nőket is egyre inkább sújtja ez a probléma, főleg mióta a nemek társadalmi szerepvállalása, így a nemek életére jellemző problémák és kihívások közötti határok egyre inkább elmosódtak. Az érzelmeink kifejezését újra kell tanulnunk. Hiszen korábban megtanultuk ezeket elfojtani, köszönhetően a társadalmi elvárásoknak, a családi mintának és belső meggyőződéseknek. Most újra ki kell hogy nyissuk a szelepeket, hogy a „fáradt gőz” eltávozzon a minket pusztító (a rákbetegséget előidéző) belső feszültségekkel együtt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.