Micsodaaa??? Milyen önzés? Egészséges? Milyen az? És miért, van egészségtelen is?

Bizony van. Ezt jól ismei mindenki, hiszen ki ne találkozott volna már olyan emberrel, aki egoista, csak saját maga érdekli, gátlástalanul átgázol másokon hogy érdekeit érvényesítse. Mielőtt belelovallnánk magunkat az önző emberek elleni gondolatrohamba, álljunk meg egy pillanatra. Nézzük meg, mi jó van a viselkedésükben, és tanuljunk belőle!

Egy előadáson megkérdezték tőlünk, hogy nem pont az-e a baja a mai világnak, hogy túl sok az önző ember, nem arra kellene-e inkább nevelnünk az embereket, hogy kevésbé önzők legyenek?

Nos, nem egészen. A világban persze fontos a harmónia, és erre törekedhetnénk úgy is, hogy önzetlenségre tanítjuk az önzőt, vagy úgy is, hogy egészséges önzésre tanítjuk az önzetlent. Hogy mért pont arra? Ez az előző cikkekből kiderül. Lelki egészségünk miatt fontos, hogy a saját életünket éljük, és saját érdekeinkért kiálljunk, örömeinkről gondoskodjunk.

Olyan ez, mint tartani a határainkat. Gömböcskék vagyunk a világban, aki önzőbb, az több helyet foglal el, aki önzetlenebb, az kevesebbet, mint ami járna neki. Nem arra akarjuk buzdítani az embereket, hogy kevesebb helyet foglaljanak el, hanem, hogy az őket megillető teret kitöltsék. Ez így egészséges. Ha ez megtörténik, akkor a nagyobb teret elfoglaló emberek automatikusan visszább húzódnak: visszavesznek az önzésből. Így áll helyre a világ harmóniája.

Szóval hogy lehet egy önzés egészséges? Minden rákbetegnél tapasztaljuk – ám más betegségnél is megjelenik – , hogy érdekeiket nem érvényesítik megfelelőképpen, önmagukért nem állnak ki, háttérbe szorítják magukat, egyszóval túlzottan önzetlenek. Olyan mértékben, ami már nem egészséges: a betegek nem élik a saját életüket. Másoknak adnak, de nem fogadnak el, másoknak segítenek, de nem kérnek segítséget. Másokat szolgálnak, de a viszonzást visszautasítják.

Mi hát az egészséges mérték? Az, hogy magunk számára mi vagyunk a legfontosabbak, mi vagyunk az elsők: a saját életünket éljük. Néhány lehetőség erre:

Először magunknak adunk, aztán jut még másoknak is. Néha azt gondoljuk, hogy ha magunknak adunk, nem jut másoknak. Ez nem így van. A szeretet végtelen. Ha elsősorban magunkat szeretjük, attól ugyanúgy tudunk még másokat is szeretni. Sőt! Talán még jobban is!

Kiállunk az érdekeinkért. Másokkal együttélni azt is jelenti, hogy alkalmazkodunk, így kompromisszumokat szükséges kötni. De a kompromisszum nem azt jelenti, hogy mindig én engedek. Egyszer az én érdekem érvényesül, máskor a tiéd. Az érdekérvényesítés olyasmi, mint egy kötélhúzás. Ha valaki hagyja magát, végül csak csimpaszkodni fog a kötél végén erőtlenül, amit a másik magához húzott. Legyen kiegyenlített a játék, maradjon a kötél közepén lévő csomó átlagban mindkettőnktől egyenlő távolságra.

Ne csak mi segítsünk, kérjünk mi is segítséget, fogadjuk el a kiszolgálást, kényeztetést. Vegyük örömmel azt, hogy mi is kapunk, hiszen megérdemeljük. Ha szükségünk van rá, ne szégyelljünk segítséget kérni, bármiről legyen is szó. Betegeinknél sokszor azt látjuk, hogy inkább erőn felül teljesítenek, minthogy segítséget kérnének a környezetüktől. Élvezzük ki, ha mi vagyunk azok, akik kapnak, akit kiszolgálnak. Legyen a viszonosság alapvető, amihez ragaszkodunk.

Neked milyen példád van az egészséges önzésre?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.