VKI 2010.10.18. 10:38

Magas vérnyomás

Népbetegség Magyarországon, de más nyugati civilizációkban is, így az ún. menedzserbetegség egyik tünete. A menedzserbetegség egy állandó fáradtsággal, alvás-problémákkal, fej- illetve hátfájással, magas vérnyomással járó tünetegyüttes, amely elsősorban a középkorú, felelős beosztásban dolgozó férfiakat, kisebb százalékban nőket érint.

A magas vérnyomás egyáltalán nem csak a menedzserbetegség tünete, ám nem véletlenül indítottam azzal, hiszen a magas vérnyomás ritkán jelentkezik önálló tünetként, és általában a menedzserbetegség hátterében is álló túlzott és tartós stressz az oka.

Jellemzően pszichoszomatikus betegség, azaz lelki eredetű. A nagy mértékű stressz, és annak nem hatékony kezelése számtalan testi tünetet eredményezhet, ezek közül egy a magas vérnyomás.

Ha még mélyebbre akarunk ásni a lelki okokat illetően, akkor a testszimbolika jó kiindulási alapot nyújt nekünk. A vér az életerő szimbóluma, így a vérnyomás-problémákkal küzdő embernek nehézségei vannak ereje, energiái beosztásában, hatékony felhasználásában. A magas vérnyomással élők állandó „nyomás”, feszültség alatt vannak, konfliktusokkal terhelt mindennapokat él, amiben nincs megállás, lassítás, egy kis szünet vagy pihenés. Mindent azonnal el akarnak intézni, azokat a problémákat is magukra veszik, amelyeket pedig nem nekik kellene megoldani, hatalmi harcokat folytatnak, és többet várnak el maguktól, mint amit erejük enged. Gyakran maximalisták, és általában jellemző rájuk a túlgondoskodás és a túlzott megfelelési vágy is.

Idős korban jelentkező magas vérnyomásnál szintén felfedezhetők ezek az okok, ám előfordul, hogy már nem a megfelelési vágy áll a háttérben, hanem a fontosság-érzet fenntartása. Hiszen az idős emberek úgy érezhetik, hogy háttérbe szorultak, feleslegesek a környezetüknek, s egy feszített tempóval igyekeznek helyt állni, több energiát használnak fel, mint ami rendelkezésükre áll.

A magas vérnyomás kezelése lelki oldalról:

1. Konkrétan felderítjük a jelen lévő lelki okokat, tudatosan figyeljük magunkat, milyen helyzetekben jelentkezik a magas vérnyomás, majd azokban a helyzetekben megtanulunk másképp reagálni, nem a betegséggel. Ingerültség, feszültség, ugrásra kész viselkedésünk helyett vegyünk mély levegőt, lassítsuk le a mozdulatainkat, gondolkodásunkat. Lássuk be, ha nem ugrunk azonnal megoldani egy helyzetet, vagy nem ugrunk azonnal a másik torkának, akkor is eljutunk a célunkig. Azt mondod: „Csak több idő alatt!”? Én meg azt mondom: „Megfontoltabban. Ha előbb átgondolod a dolgokat, és csak aztán cselekszel, azzal pluszenergiát és időt spórolsz.” Lassan járj, tovább élsz!

2. Viselkedés-módosítással is elérhetjük a kívánt eredményt: visszaveszünk maximalizmusunkból, megtartjuk a határainkat, csökkentjük a túlzott megfelelési vágyat. Ha átadsz másnak a munkáidból, több energiád marad magadra. Ne akarj mindent önmagad és egyedül megcsinálni! A környezeted szívesen segít, ha megkéred őket. Őrizd a határaidat: hidd el, elég neked a saját életedet élni, nem kell másokét is. Bízz a többiekben, meg fogják tudni oldani a problémáikat néha nélküled is. Hagyd a másoknak megfelelést, és tartsd szem előtt, hogy csak saját magadnak kell megfelelned: meglátod, egyensúlybe kerül végre túlhajszolt életed. Bizonyítani akarod a fontosságodat? Semmi szükség rá. Ha néha megállnál, és csak figyelnéd a többieket magad körül, akkor észrevennéd, mennyire fontos vagy nekik.

3. Tüneti kezelésként relaxációba kezdhetünk, mely egyrészt hatékonyan csökkenti a stresszt, így a magas vérnyomás egyik fő okát, másrészt jól nyugtat, így karban tartja, vagy segít beállítani a megfelelő vérnyomást. Dolgozzunk ki önmagunk számára megfelelő vizualziációs képeket a relaxációra: keressünk olyan szimbólumo(ka)t, amelyek megjelenítik számunkra az egészséges vérnyomást. Optimális ütemet képzeljünk magunk elé valamilyen szimbolikus képben: például metronómot, hintázó gyermeket, a víz felszínén ringatózó bólyát, vagy csónakot, a szellővel együtt hajladozó virágot. Napi 1-2 alkalommal végzett 15-20 perc relaxáció mindenképpen hasznos és jót fog tenni az egészségednek, és ez nem csak a vérnyomásodon fog meglátszódni.

Neked milyen a vérnyomásod?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://raknelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr32380362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása