Szerencsés az az ember, aki még nem tapasztalta meg milyen a fojtogató szeretet. Igen, a szeretet lehet fojtogató. Érezted már, hogy szeretted, szeretteid között alig kapsz levegőt. A szeretet lehet káros, főleg ha túlzott mennyiségben kapjuk. Nem értek egyet azokkal a véleményekkel, melyek szerint a szeretet nem lehet sok. Igenis lehet! Hogy mindezt ki dönti el? A szeretet kapó személy. Van, hogy akkor is kapunk, ha nekünk már bőven elég. Van, hogy akkor is kapunk, ha nem kérjük.  A legfőbb probléma, hogy ez már nem a szeretett félről, hanem a szerető személyről szól.

Tapasztalataim alapján két alapmotívum létezhet a fojtogató szeretetre:

• A szülői túlgondoskodás, amelyben a fojtogatás többnyire a fiatal felnőttkorban jelenik meg (válik zavaróvá!), amikor az ember önálló életet akar(na) kezdeni. Előfordul, hogy a „felnőtt gyermek” nem, de házastársa, élettársa annál inkább érzékeli ezt a fajta szülői túlbuzgóságot. Ez sokszor párkapcsolati konfliktusokat eredményezhet. Mint fentebb említettem ez a fajta motívum a szerető féltől, jelen esetben a szülő(k)-től ered. A szülő(k) nehezen tudják elfogadni megváltozott szerepköreiket, amelyek a gondoskodó, ellátó feladatkörtől, a támogató funkció felé tolódnak el. Aki ezt nem ismeri fel (mármint szülő), az továbbra is kiszolgáltatott kisgyerekként tekint  „gyermekére” és nem felnőtthöz méltóan ad szeretetet. A két szeretet között az a különbség, hogy a babusgató, kisgyermeki szeretet belekontárkodik a felnőtt gyermek intim szférájába, életvitelébe, döntési szabadságába (én el tudom dönteni, hogy mennyit is milyen minőségűt kérek a szülői szeretetből). A szabadság megnyirbálása adja a fojtogató élményt.
• Házastársi féltékenységből eredő túlzott szeretet, amikor az egyik fél ki akarja sajátítani magának élettársát. Ez a fajta szeretet korlátozhatja a másik fél életvitelét, sőt szélsőséges esetben viselkedését, gondolkodását is. Itt a fojtogató szeretet egyfajta kompenzáció. Kiváltó ok lehet a félelem, hogy nem vagyok elég értékes a másik számára. Ezért az bármikor elhagyhat, másnak adva szeretetét. A megoldás a túlzott szeretetet adó részéről a következő: egyrészt korlátozni a másikat, csökkentve a lehetőségét a kapott szeretet elvesztésének. Másrészt a túlzott mennyiségű szeretet nyújtása, amely kompenzálhatja a korlátozást. Ezt a szeretetet nyújtó fél egyfajta kiengesztelésnek szánhatja.

A kétfajta szeretet természetesen minőségében nem összehasonlítható. Mégis mindkettő ugyanazt a fojtogató (sokszor nyomasztó) érzést válthatja ki a célszemélyből.

Hogyan küzdhetünk ellene?

Első látásra nehéz kérdés, mivel "kétutas" problémáról beszélhetünk. Azonban, ha mi változunk, akkor indirekt módon a másikat is változtatásra sarkalljuk (már ha fontos neki a közös kapcsolatunk). Az első dolog az, hogy gyakoroljuk szóban kifejezni a szükségleteinket. Ha mi magunk sem tudjuk mit akarunk, hogyan várhatnánk el ezt a másiktól. A szóbeli kifejezés nem a másik kritizálását kell, hogy jelentse, hanem, hogy számunkra mi a jó és mi a rossz megfogalmazását. A második dolog, hogy tanuljuk meg tartani a saját határainkat.Ami számunkra rossz, azt jelezzük. Amennyiben ez nem hat, akkor ne vegyünk benne részt. Tanuljunk meg nemet mondani. Elsőre nehéznek tűnik, de a kulcsszó a gyakorlás. Amikor ezek a megoldások csődöt mondanak csak akkor nyúljunk az elkerülés eszközéhez. Amennyiben a másik fél nem akar változtatni, akkor ez nem jelenti azt, hogy nekünk szenvednünk kellene miatta. Ez jelenthet szakítást, vállást, gyerek szülő kapcsolatban mosolyszünetet. Itt a negatív következményeknek lehet motiváló szerepe a túlzott szeretetet adó félre nézve.

Te hogyan küzdesz meg a fojtogató szeretettel?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.