Amikor egészségesek vagyunk, hajlamosak vagyunk ezt az állapotot természetesnek tekinteni. Jól érezzük magunkat a bőrünkben, és nem is gondolunk rá, mekkora érték ez. Pedig bizony nagy, az egyik legnagyobb.

Aki elveszíti ezt az egészséget, az rögtön megtapasztalja ennek kínzó hiányát. Hirtelen a természetesből egy természetellenes állpotba csúszik át, és az egészség egy elérni vágyott cél lesz.

A test egyszercsak börtönné válik, amiből nem bújhatunk ki, de nem érezzük jól benne magunkat. A testünk deficitjei rányomják bélyegüket a közérzetünkre, a lelki életünkre is.

Például, ha náthásak vagyunk, vagy gyomorrontásunk van, rosszul érezzük magunkat, nem tudunk dolgozni, rosszul alszunk. Mégsem ez határoz meg bennünket, hiszen tudjuk, néhány nap múlva ez az állapot elmúlik, újra egészségesek leszünk.

Ha viszont súlyos betegek vagyunk, akkor a nap minden percében ebben élünk, ez határozza meg sok tettünket, lehetőségünket, vágyunkat. Például ha rákbeteg valaki, akkor onnantól kezdve címkét ragasztottak rá, hogy beteg, és ez alól igen nehéz kimozdulni, tovább tart, mint egy nátha, és a gyógyulás idjét is elég nehéz meghatározni.

Ilyenkor a test már nem csupán börtön, hanem maga az úr: irányít bennünket, meghatározza identitásunkat (betegségtudat). Már nem anyák vagyunk, vagy gyári munkások, hanem rákbetegek. Meghatározott időközönkét az orvoshoz kell járnunk, kezelésre, kontrollra, vizsgálatokra. Érzelmeink szintén korlátok közé vannak szorítva: nem lehetünk vidámak, jókedvűek.

Pedig ez mind nem így van!!!

Észre kell venni, hogy ezek gondolati csapdák, melyek se nem logikusak, se nem valósak. A test nem börtön, és nem úr, továbbra is szolga, ami azt teszi, amit mi parancsolunk neki.

Figyeljük meg, milyen előzményei vannak betegségeinknek lelki téren. Ha náthás, torokfájós, gyomorpanaszos, vérnyomásproblémás (...stb...) az ember, akkor általában megfigyelhető, hogy túlhajtott időszakon van túl, amikor sok stressz érte. Ugyanez igaz a súlyosabb, például daganatos, vagy autoimmun betegségekre. Sok, megoldatlan, visszatérő stressz, traumák, depresszió. Tehát a testünk szolga. Persze, nagyon is élelmes, és ha túlhajtottuk, bizony a végén benyújtja a számlát: oda leszünk egy ideig kötve az ágyhoz, szigorú pihenésre ítélve, hogy bepótoljuk az elmaradt fizetséget, holott a test végig csak dolgozott.

Ám mégiscsak szolga, hiszen, ha lelkileg rosszul érezzük magunkat, ő követi az utasításainkat. Figyeljük meg, miket gondolunk, vagy mondunk ki hangosan! Beszarok. Ezt nem tudom megemészteni. Mellbe vágott. Elönt a méreg. Ennél már a halál is jobb.

Csodálkozunk, hogy ilyen gondolatok után betegek leszünk?

Legfontosabb teendőnk tehát, hogy a szolgánkat tudatosan megfelelő utasításokkal lássuk el! Formáljuk át gondolkodásunkat egy merőben pozitív, bizakodó, optimista gondolkodássá. Mondogassuk, hogy jól vagyunk, meg tudunk mindent oldani, minden a lehető legjobban alakul, jól érezzük magunkat a bőrünkben, egészségesek vagyunk.

Ne feledkezzünk el róla, hogy egészségesnek lenni nem mindenki számára természetes, szóval adjunk hálát, hogy jól érezzük magunkat, köszönjük meg testünknek a jó munkát, és jutalmazzuk meg rendszeresen!

Ha betegek vagyunk, akkor se feledkezzünk el róla, hogy testünk a szolgánk. Legyünk vidámak, nevessünk sokat, csináljunk olyan dolgokat, amelyek örömet okoznak! Kényeztessük magunkat!

Tudatosítsuk magunkban, hogy betegségünk nem állandó címkénk, csupán egy állapot, mely, hogy meddig tart, nagyon is azon múlik, hogy milyen gondolatokat közvetítünk a testünk felé

Te hogyan bánsz a szolgáddal?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.