vmp 2009.09.02. 10:33

Szeretethiány

Milyen jó is, ha szeretik az embert és viszont szerethet. De vajon milyen a szeretethez való hozzáállásunk, ha mindez sosem volt természetes számunkra?

Ha gyermekkorunkban nem kapunk elég szeretet, törődést, figyelmet akkor ez gátolhatja az egészséges önértékelés kialakulását. Sok családnál előfordul, hogy a szülők nem fejezik ki a szeretetüket, vagy nem a megfelelő (a gyermek számára is érthető) szeretetnyelvet alkalmazzák (lásd. Szeretet kifejezése cikk).  Mit is jelent ez? Nem mondják gyermeküknek elégszer, hogy: „Szeretlek!”. Nem érintik, nem ölelik meg őket elégszer. Nem mosolyognak rájuk, nem beszélnek az érzelmeikről, bensőséges dolgokról. Nem töltenek velük elég időt, nem hallgatják őket végig, nem fogadják el a döntéseiket, nem bíznak, nem hisznek bennük. A helyzetet csak súlyosbítja, ha a szeretet kifejezését a szülő érzelmi zsarolásra használja, azaz feltételekhez köti.  Például: „Nem szeretlek kislányom, ha ilyen rosszul viselkedsz!”. Az üzenet egyértelmű. Ha nem teszed meg azt, amit én akarok, akkor megvonom tőled a szeretetemet. A másik hasonlóan káros élethelyzet, amikor a gyerek feltétel nélkül kap ugyan szeretetet, de a testvérei többet kapnak nála. Ez a hátrányos megkülönböztetés is a gyermek önértékelését rombolhatja. A szülők legtöbbször hibás mintákat hoznak magukkal és az „otthon tanult” módszereket alkalmazzák gyermekeik nevelésében. A szeretet elégtelen kifejezése többnyire nem tudatos, hátterében szándékosság ritkán állhat. Ezért nehéz ezen a helyzeten változtatni, mert ahhoz mindkét félnek fel kell ismernie a problémát és elkezdeni a változást. Természetesen a felnőttnek a gyerekkel szemben nagyobb felelőssége van. Ezért neki kell elsősorban figyelnie a gyermek visszajelzéseire. Amennyiben megvan a változtatás szándéka a szülők részéről érdemes szakemberhez fordulni, aki szakszerű útmutatást tud adni a problémák megoldásához. A szeretethiányos gyermeki létállapotból olyan felnőtt lehet, aki én elfogadási, önértékelési problémákkal küzd. Nem tanulta meg szeretni saját magát és így igazán nem tud szeretni másokat sem.

Kétféle véglet között mozoghat az ilyen ember:

Az egyik oldal a teljes bezárkózás, az érzelmek teljes vagy részleges elfojtása. A negatív érzések elnyomása azonban csak rövid távú nyugalmat hozhat. Ez ahhoz segíti hozzá gyermekkorában az embert, hogy nem kelljen a fájdalmas pillanatokat és a hozzá tartozó fájó érzéseket megélnie. A korábbi, gyermekkorban szerzett érzelmi sérülések és a megfelelő érzelmi minták hiánya miatt az egyén kivonulhat a családja érzelmi életéből. Ez elsősorban férfiaknál figyelhető meg (ahol az apa és férj szerep erre inkább teret enged), akik a munkába vagy más a család nélkül végezhető szabadidős tevékenységbe menekülhetnek. Az ilyen ember ritkán mutatja ki az érzelmeit, mivel azok kifejezése folyamatosan gátlás alatt van. Tudat alatt fél az újabb sérülésektől, lehetőség szerint próbálja elkerülni, hogy az érzelmek és a szeretet ingoványos talajára lépjen. Azonban szüksége van arra, hogy mások szeressék és cserébe ő is próbálkozik valamiféle kényszermegoldással. Ilyen lehet az anyagi támogatás, az ajándékozás, egy jó szó, vagy akár egy hátba veregetés. Ezen kényszermegoldások közös jellemzője azonban a közvetlenség hiánya. Fontos, hogy legyen az egyén és a szeretet célszemély között egy „biztonságos távolság”, amely lehetőséget ad az esetleges visszavonulásra.  

A másik véglet lehet a túláradó szeretet kifejezése, amely szorosan összekapcsolódhat a túlgondoskodással is. Mint korábban említettem a szeretet kifejezés mintája hiányzik, ezért az egyén próbál egy saját maga által kitalált és kialakított, a közvetlen környezetben megfigyelt (például: barátaik és azok szüleinek a kapcsolata) módszert kialakítani a szeretet kifejezésében. Ezt azok a gyermekkorban tett elhatározások motiválhatják, mint például: „Én soha nem leszek olyan, mint a szüleim!, Én nagyon fogom szeretni a családomat”, Soha nem teszek különbséget a gyermekeim között!, stb.”. Bár a személy kifejezi a szeretetét, azonban azt nem feltétlenül a másik ember igényei (gyermek, élettárs, házastárs, barátok), hanem az „én nem leszek olyan, mint a szüleim” motivációs tényezője alapján teheti.  

Azok az emberek, akik elégtelen, kevés, feltételhez kötött, vagy megkülönböztető szeretetet kaptak gyermekkorukban többnyire meg akarnak felelni a környezetüknek. Kialakulhat bennük az az erős tévhit, hogy nem önmagukért, hanem tetteikért, cselekedeteikért fogadják el, szeretik őket. Gyermekkorukban gyakran bűntudatot éreztek, hogy ők tesznek valamit rosszul, hogy ők a hibásak a szüleik „szeretethiányos” viselkedéséért. Mivel meg akarnak felelni környezetüknek, alacsony az önbizalmuk (amit gyakran jól titkolnak: például mikor egy társaságban valaki feltűnően magabiztosnak mutatkozik és ezt érezteti másokkal is) és gyakran éreznek, éreztek bűntudatot, ezért könnyebb őket manipulálni is.

 

Te mindig kifejezed szeretteidnek a szeretetedet feltétel nélkül, megkülönböztetés nélkül?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://raknelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr141354883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sinusalfa 2009.10.20. 20:13:44

"A szeretethiányos gyermeki létállapotból olyan felnőtt lehet, aki én elfogadási, önértékelési problémákkal küzd. Nem tanulta meg szeretni saját magát és így igazán nem tud szeretni másokat sem."
Ez így elég lehangoló... De van-e kiút egy ilyen helyzetből? Hogyan, merre?

vmp · http://raknelkul.blog.hu 2009.10.21. 10:53:56

Természetesen van kiút ebből a helyzetből. Mivel ez egy nem kritikus tanulási folyamat, ezért pótolható. Az első lépés az önelfogadás, amely sok nehézséggel járhat. Főleg akkor, ha fenntartásaink (komoly ellenállásunk) vannak a külsőnkkel és a belső képességeinkkel kapcsolatban. A következő lépés, hogy megtanuljuk, hogyan szeressük saját magunkat. Hogyan beszéljünk magunkhoz kedvesen, szeretettel. Hogyan ajándékozzuk, jutalmazzuk meg saját magunkat. Önmagunk elfogadásán és szeretetén keresztül vezet az út mások szeretetéhez. Egyszerűen azért, mert megoldottuk a problémáinkat és marad elég energiánk arra is, hogy másokra figyeljünk. Mindezen változásokban fontos egy élettárs, barát, testvér, aki tükörként szolgálhat abban hogy meddig jutottunk. Amennyiben nehézségeink támadnak érdemes szakember segítségét kérni, akinek a segítségével hatékonyabban és gyorsabban érhető el a kívánt eredmény.

Jerome-Jumper 2010.09.25. 22:35:06

Hali...
Hát felnéztem erre az oldalra,és magamra ismertem...Rám igaz az az "első véglet"...Pedig van barátom,aki nagyon gyakran mondja hogy szeret,én meg egyszerűen nem tudok rá mit mondani...Még sosem mondtam neki...:( És senkinek sem,mer nekem se mondta eddig senki hogy szeret...a szüleim sem...Szóval...Kész hadirokkant vagyok...
süti beállítások módosítása