VKI 2009.12.08. 08:46

Gondolatolvasó-e vagy?

Nem tudom, kitér-e Sickratman kultikus zenéjében a gondolatolvasókra, de joggal megtehetné.

Tegye fel a kezét, akinek a szájából már elhangzott, hogy:

-          Hát én azt hittem…

-          Én úgy gondoltam…

-          Úgy mondtad, mintha…

Vagy hányszor csinált meg másnak olyan dolgot, vagy úgy, hogy arról azt hitte, a másik (úgy) akarja.

Bizony, mindenki fölteheti a kezét, mert a gondolatolvasás mindennapi tevékenységünk, már-már passziónk, de az a baj, hogy csak áltatjuk magunkat.

Valójában nem tudjuk, mit gondolt a másik; nem tudjuk, mit akart, hogy akarta…

 

    Amit biztosan tudunk, az az, amit ő valójában mondott. Mégis sokszor ezt nem vesszük figyelembe, meg se halljuk, meg se hallgatjuk, meg se várjuk, hogy mondjon valamit. Nem. Mi kitaláljuk a gondolatát.

    Megmondjam mi a baj ezzel? Azon túl, hogy nem vagyunk gondolatolvasók…

Becsapjuk magunkat. Letérünk az egyenes útról. Téves, de legalábbis bizonytalan információkból indulunk ki, és ez félreviheti a kommunikációt két ember között, feszült helyzeteket teremthet.

    Kedvenc példám erre egy nagyon vicces sztori, amit egy újságban olvastam. A srác hazaviszi bemutatni az új barátnőjét. Anyuka rácpontyot csinál, és a barátnő bár nem szereti a halat, udvariasan dicséri. Ettől kezdve minden alkalommal, mikor a barátnő Anyukáéknál ebédel, rácponty van az asztalon, amit a barátnő bár lankadó lelkesedéssel, de mindig udvariasan dicsér. Ez így megy vagy egy évig. Ekkor a barátnő már gyermeket vár, és el is jegyzik egymást a sráccal. Ennek örömére anyukáék ünnepi ebédet készítenek. És mi van az asztalon? Rácponty. Ezt már nem bírja tovább az ifjú menyasszony, émelygő kismamaként egy falatot sem bír lenyelni a halból. Több, mint egy év után kifakad, és előadja, hogy nagyon kedves a család, és ő igazán megszerette őket, de a halat azt gyűlöli, és soha többé rá se bír nézni. Másodpercekig fagyott, dermedt csönd az asztalnál, majd végre apuka harsogó nevetése hangzik föl. Tudniillik ők is utálták a halat, de kedves meny-jelöltük annyira dicsérte mindig, hogy a kedvéért egy éven keresztül képesek voltak megenni.

Sajnos a gondolatolvasás nem mindig ilyen jópofa, viszont mindennapi életünkben jelen van.

    Anyukák töltik a hétvégén délelőttjüket főzéssel, a délutánt mosogatással, gondolván, ez a család vágya. Közben kiderül, apuka inkább horgászna egész nap, a gyerekek a barátaikkal bandáznának, anyuka meg szívesebben kirándulna, de ehelyett mindenki csinálja, amiről azt gondolja, a többieknek ez jó, ezt szeretnék, vagy elvárják. Főnökök kérnek számon beosztottjaiktól olyan feladatokat, amiket pedig sosem adtak ki. Feleségek sértődnek meg a férjük némaságán, mondván, nem mondtad, de gondoltad. Barátok szakítják meg kapcsolatukat egy le nem tisztázott helyzet után.

Ismerős? Gondolom, igen.

    Mi áll a hátterében?

Megfelelni akarás: abból a téves feltevésből indul ki, hogy mások biztos elvárják tőlünk ezt vagy azt… és mi ennek az elvárásnak meg is akarunk felelni.

Túlgondoskodás: gyakorló anyák előszeretettel alkalmazzák. Mindent megtesznek gyerekeiknek, anélkül, hogy az kérte volna, a gyerekeiket helyezik az első helyre, mert önmagukat erre érdemtelennek tartják. Sokszor érzelmi zsarolásra használják, és megsértődnek, ha a gyerek nem értékeli az önfeláldozásukat, sőt, képes azt mondani, hogy én ezt nem kértem…

Maximalizmus: mindent meg akarunk csinálni, azt is, amire nem kértek minket. Mindent MI akarunk megcsinálni, pedig másnak kellene, nem (mindig) nekünk, de azt gondoljuk, elvárják tőlünk. Jó táptalaj erre a munkahely, de otthon is kiválóan lehet gyakorolni. Aztán meg jól pofára esünk, hogy a család vagy a főnök nem értékelik erőfeszítéseinket.

Konfliktuskerülés: ez az egyik legnagyobb csapda, hiszen pont a gondolatolvasás lehet az oka egy jó kis konfliktusnak.

Félelem, önértékelési problémák, a figyelem hiánya a másikra.

    Mit tegyünk a gondolatolvasás ellen?

     1. A véleményünket, az igényeinket mondjuk ki, kérjünk segítséget; magyarul kommunikáljunk egyenesen, ne szoktassuk rá a másikat a gondolatolvasásra, ne várjuk el, hogy a másik kitalálja a gondolatainkat. Ne mondjuk valamire, hogy szeretnénk, csak a másik kedvéért, csakis őszinték legyünk, hiszen lehet, hogy a másik ezt nem is szeretné.

     2. Hagyjunk fel a gondolatolvasással, és kérjünk egyenes kommunikációt a másiktól. Figyeljünk rá, hagyjuk, hogy elmondja, mit akar, és hallgassuk meg. Vegyük komolyan. Ha valami nem világos, inkább kérdezzünk rá. Ne induljunk ki pusztán a saját feltevéseinkből.

     3. Ne tegyünk kéretlenül szívességeket a másiknak, csak ha a szeretetünket akarjuk így kifejezni, de még ebben az esetben is érdemes tisztázni, valóban szívesség, segítség-e ez a másiknak. Ettől még néha nyugodtan utánajárhatunk a másik kívánságainak, és szerezhetünk ezzel meglepetést.

 

(Kis pszichológiai adalék a gondolatolvasáshoz így zárójelben. Kutatások kimutatták, hogy jobban hiszünk a kommunikáló fél nonverbális jeleinek, mint a verbálisnak. Magyarán a gesztusok, mimika, hangsúly nagyobb súllyal esnek a latba, mint az, amit a partner mond. Valahol ez is felfogható gondolatolvasásnak, hiszen nem annak hiszünk, ami a másik száján kijön. De optimális esetben a kommunikációs partnerünk nem hazudik – vagy nem viccelődik –, így verbális és nonverbális jelei megegyeznek. Én most az ilyen esetet vettem alapul: nem a küldő fél hazugságából indultam ki, hanem a vevő fél gondolatolvasásából.)

 

Te gondolatolvasó-e vagy?

A bejegyzés trackback címe:

https://raknelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr231582479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása