Azt hinnénk, a világ legtermészetesebb dolga az önismeret, hogy mindenki tisztában vele, ki is ő, ám sokszor halljuk praxisunkon kívül is, hogy az emberek nem tudják, kik ők valójában. Általában valamilyen elvont dologra gondolnak az önismeret kapcsán, valamilyen éteri anyagból álló, könnyen elillanó, megfoghatatlan dologra, amelyet a filozófia, spiritualitás módszereivel vizsgálni lehet ugyan, de birtokolni soha. Persze hallottak már emberekről, akik birtokában vannak, de ők legalább olyan csodaszámba mennek, mint az unikornis, és saját szemükkel még sose láttak ilyen embert, és persze majd hiszik, ha látják.

Na persze a gúnyolódásom nekik szól, hanem a misztikumnak, amely az önismeretet övezi, teljesen tévesen. Az önismeret tulajdonképpen egy borzasztó egyszerű dolog, teljesen kézzelfogható, birtokolható, csupán tudni kell a módját. Könnyedén elsajátítható, és nagy kár, hogy az iskolákban a matek, ének, testnevelés, történelem órák mellé nem iktatnak be egy olyan órát, amelyik talán a legfontosabb tárggyal fogalalkozik: saját magunkkal. Ha lenne egy olyan tantárgy, aminek keretében önmagunk ismeretével foglalkoznánk – ráadásul sikeresen –, biztos vagyok benne, hogy sokkal tudatosabban és egészségesebben élhetnénk az életünket. Könnyebben elfogadnánk hibáinkat, hatékonyabban aknáznánk ki lehetőségeinket, rugalmasabbak lennénk, gyorsabban változnánk, jobban tudnánk azonosítani és kifejezni érzéseinket, önbizalmunk magasabb szintű és stabilabb lenne. Mindehhez nem kellene más, mint egy beszélgetős-játszós, tréning-formába öntött óra hetente, kéthetente, vagy akár havonta, ahol a csoport tisztázná az önismeret fogalmi kereteit, majd olyan feladatokat végezne, ahol mindenki saját maga fedezhetné föl önmagát. Önmagát, ezt az állandóan változásban lévő, mindig meglepetéseket tartogató, csodálatos lényt, melynek tulajdonságai legyenek jók, vagy rosszak, akkor is a sajátjai.

Mi is az az önismeret?

Az önismeret tulajdonképpen egy út önmagunkhoz. Így az önismeret talán nem egy dolog, amink van, hanem egy dolog, amit csinálunk. Be kell járnunk az önmagunkhoz vezető utat újra és újra ahhoz, hogy tudjuk kik vagyunk. Mi vagyunk a múltunk, eddigi tapasztalataink, az összes emlékünk, minden tettünk. Mi vagyunk a jó tulajdonságaink, a hibáink, és a kettő között minden. Mi vagyunk az érzelmeink, amit valaha éreztünk. Mi vagyunk a vágyaink: minden dolog, amit szeretünk, a hobbijaink, vágyálmaink, kívánságaink jellemez bennünket. Mindez, amit felsoroltam, csak egy üres váz, amelyet ha megtöltesz tartalommal, akkor önmagadat kapod. Gondolj bele, hogy ez a tartalom csak téged jellemez, ez csak te lehetsz, senki más. Ha van egy ikertestvéred, akinek a génállománya megegyezik a tieddel, tettei, kívánságai, hibái akkor is mások. Egyedi vagy, mert saját múltad, tulajdonságaid, vágyaid vannak. Ki tudhatna erről többet, mint te?

Ez hát az önismeret, semmi misztikum, csupán a tudásod önmagadról. A feladat, hogy ezt a tudást mindig újra és újra átismételd, ha tetszik, elölről kezdd, hiszen akárhányszor buksz le önmagad kincsestárának mélyébe, mindig mást fogsz felhozni onnan. Ha meditálsz a múltadról, mindig más élményekre emlékezhetsz vissza. Ha azokat a dolgokat keresed, amiket szeretsz, mindig mást fogsz találni, ha elég bátor és kíváncsi vagy. Bátor, hogy beismerd, nem vagy állandó; kíváncsi, hogy fölfedezd miben változtál. Ha érzelmeidet térképezed föl, minden pillanatban mást fogsz tapasztalni, egyszer az örömet, mászor az irigységet, aztán a megkönnyebbülést, vagy a haragot, a szánalmat, az együttérzést, a boldogságot, a magányt, a .... mikor mit. Ha tulajdonságaidról készítenél leltárt, legyél becsületes mind a jó oldaladdal, mind a hibáiddal, mind a semlegesekkel, mert így vagy teljes. Ne próbáld külön kategóriákba sorolni, mert a jó, rossz és semleges viszonylagos. Ami neked hiba, más erénynek látja benned. Amit te semlehgesnek gondolsz, talán később rossz tulajdonságként értékeled. Ne ítélkezz. Elsősorban magad fölött sem. Fogadd el magadat olyannak, amilyen vagy.

Már csak az a kérdés: milyen vagy? Néhány feladat, hogy közelebb kerülj ehhez:

1. Meditálj. Halk zene, nyugodt körümények, befelé figyelés. Mit látsz? Mi jut eszedbe? Merre visznek gondolataid, érzéseid? Milyen emlékekkel találkozol? Milyen vágyakkal szembesülsz? Vezess naplót a meditációidról.

2. Készíts leltárt tulajdonságaidról. Ne kategorizáld őket, ne címkézd magadat. Lesznek teljesen ellentétes tulajdonságaid is, ne aggódj, ez így van jól. Minden, amit a papírra írsz, te vagy, csak más-más mértékben. Vigyázz, ez egy soha véget nem érő feladat, mindig lesz olyan tulajdonságod, amelyet újonnan fedezel fel önmagadban.

3. Indulj felefedezőútra. Persze csak képletesen. Gondold végig, mit szeretsz csinálni. Aztán, hogy milyen foglalatosságok érdektelenek számodra, vagy mik azok, amiket még sosem próbáltál. Végül, hogy mit nem szeretsz. Az első csoportból csinálj rendszeresen minden foglalatosságot. A másik kettőből próbaszerűen végezz el néhányat. Talán eddig azt hitted, útálod a száraz bort, vagy a rajzfilmeket. Vagy nem hoz lázba a sajt. Hát csak próbálgasd, és figyeld magadat. Jobb, mint egy kalandtúra.

+1. Fejleszd magad. Ha már van egy nagy mennyiségű információd magadról, könnyen tudsz változtatni is. El tudod dönteni, hogy bizonyos érzéseket le akarsz-e építeni például. Vagy belátod, hogy néhány emléket nem dolgoztál még föl, pedig már nagyon rég itt lett volna az ideje. Hát rajta! Fejlessz magadon!

Neked milyen módszered van önmagad megismerésére?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.