Drága időnk kizárólagos másra fordítása egyértelmű jele a szeretetnek. Ilyenkor odafigyelünk a másikra, csak vele foglalkozunk; esetleg olyan programot szervezünk, amit ő szeretne. Elkísérjük a vizsgára, vagy fodrászhoz. Elmegyünk vele vásárolni. Időt szakítunk rá, ha…

Talán a legelterjedtebb, legkézenfekvőbb mód. Sokan szinte csak ezt alkalmazzák, mert nem ismerik a többi szeretetnyelv lehetőségeit. Másrészt sokan szeretnének részesülni benne, de párjuk, gyerekük nem tudja kifejezni az érzelmeit szóban. Ugyanakkor a szóbeli kifejezési mód…

Mindannyian éltünk már át bűntudatot. Kellemetlen érzés, amikor szívesen visszaforgatnánk az idő kerekét, hogy ezt, vagy azt másképpen csináljuk vagy éppen meg nem történté tegyük. Bűntudatot akkor is érezhetünk, mikor kudarcba fullad a megfelelési szándékunk saját magunk,…

 Gyakori (főleg szerelmeseknél, és kisgyerek-szülő kapcsolatban), hogy a testi érintések útján adjuk tudatára valakinek, hogy szeretjük.  Hogyan alkalmazhatjuk?     Öleléssel. Az ölelésnek is rengeteg formája létezik, amit más-más kapcsolatban…

vmp 2009.09.02. 10:33

Szeretethiány

Milyen jó is, ha szeretik az embert és viszont szerethet. De vajon milyen a szeretethez való hozzáállásunk, ha mindez sosem volt természetes számunkra? Ha gyermekkorunkban nem kapunk elég szeretet, törődést, figyelmet akkor ez gátolhatja az egészséges önértékelés kialakulását.…

VKI 2009.08.31. 09:38

A szeretet kifejezése

Talán a legfontosabb érzelem az életünkben, hogy szeretünk másokat (és magunkat is!). De ki tudjuk-e fejezni? Igen? Játszódott már le életedben a következő párbeszéd valamelyik szeretteddel? - De hiszen tudod, hogy szeretlek! - Tudom, de nem érzem.   Ha megfelelőképpen…

Mindannyian boldogok akarunk lenni.  A boldogság elérése közvetett módon él célként bennünk.  Az emberek sok feltételt szabnak boldogságuknak. A feltétel lehet egy vagyontárgy (autó, pénz, ház, nyaraló) megszerzése, egy ember szeretete (élettárs, házastárs, barát,…

VKI 2009.08.26. 20:00

Legyél nyitott!

Nyitottságunk a változásra az egyik leghasznosabb módszer egészségünk megőrzésére. Lecsökkentjük vele a stresszt, így hangulatunkat és immunrendszerünket is hatékonyan javítjuk. Milyen nagyszerű és szelíd módszer ez!     Bármi történjék is velünk, erőt…

Vállalni a tetteinkért a felelősséget. Nemes feladat. Sőt a mai „civilizált” világunkban talán egyenesen kötelező. Vagy mégsem?  Szinte minden esetben elvárjuk a másiktól, hogy legyen felelősségteljes. És talán elvárjuk saját magunktól is. Többségünknek…

VKZ 2009.08.24. 13:00

Elfogadás

Fontos, hogy elfogadjuk a jelen pillanatot: önmagunkat, másokat és a jelen körülményeket. Könnyebben megy az elfogadás, ha a jelen éppen kedvező  a számunkra, nehezebb, ha tele van akadályokkal. Ha az akadályokat céljainkhoz vezető utakká, a nehézségeket pedig…

VKI 2009.08.17. 13:18

Hogyan mondjunk nemet?

A nemet mondás lelki hátterét már olvashattátok itt. Most néhány gyakorlati tanáccsal szeretnénk szolgálni a nemet mondás megvalósítását illetően. Félreértés ne essék, most elsősorban nem azoknak írjuk a tippeket, akiknek ez egyszerűen, könnyedén, csuklóból megy.…

Azt gondolnánk, alapvető dolog, mégis sok mindenkinek nehezére esik kifejezni érzelmeit, és ez sok probléma forrása lehet. Miért olyan nehéz?     Először is a tudatosítás miatt. Sok ember nem tudatosítja érzelmeit, vagy csak utólag. Az első lépés érzelmeink…

A félelem a negatív érzelmek között igazi kakukktojás. Hogy miért? Mert bizonyos élethelyzetekben nagyon is nagy szükségünk van rá. Segítségével elkerülhetünk veszélyes helyzeteket. Például nem sétálunk késő éjszaka egyedül egy hírhedten rossz környéken. Őseinknek a…

A maximalizmus a rákbetegség egyik alapvető oka, így minden típusú rákos megbetegedés mögött jelen van.     Mégis, a túlzott mértékű megfelelés, akár mások, akár saját (irreális) elvárásainak, leggyakrabban agydaganatban, bélrendszeri daganatban,…

VKZ 2009.08.07. 09:39

Döntéseink

Mindennapi életünk döntések sorozatából áll. Lehetnek olyan körülményeink, hogy számtalan választási lehetőségünk van, illetve olyanok is, amikor kevés lehetőségből kell választanunk. Ennek megfelelően megkülönböztetünk háromféle választási lehetőséget: Csak…

Előfordult már, hogy irigyek voltunk mások által „megszerzett” vagyontárgyakra, állásra, partnerre? Nem tudtunk őszintén örülni szeretteink, barátaink, ismerőseink, vagy teljesen idegen emberek sikereinek?  Visszaemlékezve életünk negatívabb pillanataira, ezekre a…

VKI 2009.08.02. 19:40

Hibáink

Alapvető emberi tökéletlenség, hogy azt hisszük, tudunk tökéletesek lenni. Szüleink óriás istenekként élnek a szemünkben, sosem hibáznak, és mindenben tökéletesek. A reklámok selymes bőrű, csillogó fogú cicababái, és habtestű adoniszai is mindig tökéletesek. Az iskolában…

VKI 2009.08.02. 19:27

Maximalizmus

A túlgondoskodás mellett manapság az egyik leggyakoribb viselkedésforma, mely a rákbetegség hátterében húzódik meg.  Csak én tudom jól csinálni. A legjobban kell csinálnom. 100%-ot kell nyújtanom, mert ha kevesebbet nyújtok, az már egyenlő a nullával, köztes állapot nincs.…

vmp 2009.07.29. 15:33

Megbocsátás

Mindenkivel előfordult már élete során, hogy mások megbántották, kihasználták, bántalmazták, esetleg erőszakot követtek el ellene vagy szerettei, barátai, ismerősei ellen.  Többnyire ezen események tudatosulása során haragot, félelmet, fájdalmat érzünk. Erős indulatok…

VKZ 2009.07.22. 17:28

Konfliktuskerülés

  Gyakran mások kedvében járunk, hogy elkerüljük a konfliktust. Ugyanakkor azzal, hogy háttérbe szorítjuk saját szükségleteinket, feszültség keletkezik bennünk, önmagunkkal kerülünk konfliktusba. Konfliktus akkor keletkezik, ha különböző érdekek csapnak össze. Kezelése…

Életünk során számtalan esetben előfordul, hogy bizonyos embereknek képtelenek vagyunk nemet mondani. „Segíteni másoknak jó” tartja a mondás. A segítség viszont csak akkor segítség, ha annak során mi is jól érezzük magunkat. A nemet mondás képtelenségének…

A túlgondoskodás másokról a rákbetegség egyik alapvető oka, így minden típusú rákos megbetegedés mögött jelen van.      Mégis, leggyakrabban emlődaganatban, csontrákban (gerincdaganat) nyilvánul meg.     Csontjaink, és gerincünk felelnek…

Önmagunk háttérbe szorítása azt jelenti, hogy lemondunk boldogságunkról, céljainkról, álmainkról, vágyainkról, végső soron életünkről (talán nem meglepő, hogy ez a káros viselkedésforma megfigyelhető a rákbetegeknél). Nem az  első helyen szerepelünk…

VKI 2009.07.13. 18:36

A rákbetegség okai

Rákbetegekkel való foglalkozásunk során felfedeztük, hogy bizonyos viselkedésminták jellemzik a betegeket. A maximalizmus, az önmagunk háttérbe szorítása, másoknak megfelelni akarás, a nemet mondásra való képtelenség, a konfliktuskerülés, a túlzott gondoskodás másokról minden…

VKI 2009.07.09. 20:10

Ajándékozd meg magad!

Mikor vettél magadnak utoljára valamit? Mikor gondolkodtál azon utoljára, mi a szíved vágya? Tedd szokássá, hogy rendszeresen megajándékozod magad, hiszen megérdemled!   Te mivel ajándékoztad meg magad utoljára?És mikor ajándékoztad meg magad utoljára? 

A szeretet igazi lényegét a feltétel nélküli szeretet képviseli. Mai világunkban az emberek közötti interakciókban gyakran összemosódik ez a fajta szeretet mostohatestvérével, a feltételhez kötött szeretettel. Sokszor tévesen gondoljuk azt, hogy mi feltétel nélkül szeretünk.…

VKI 2009.07.08. 22:03

Örülj az útnak is!

Mindig várunk valamire. Mindig kötjük valamihez a boldogságot. Majd ha lesz párom! – mondogatjuk, de ha megvan a nagy Ő, akkor így sóhajtozunk - Majd ha lesz egy házunk! Majd ha lesz egy kocsim! Majd ha születik egy kisbabám! Majd ha lesz munkám! Majd ha jobb munkám lesz! Majd…

„Jóból is megárt a sok” tartja a mondás. Igaz ez a gondoskodásra is, amely egészséges mennyiségben nagyon fontos minden ember számára.  A túlzott gondoskodás azon túlmenően, hogy káros, becsapja és legyengíti mindkét résztvevő személyt. Miért? Gondoljuk…

süti beállítások módosítása